A kormány több intézkedéssel is segíti a bortermelőket, hogy előállított termékeiket értékesíthessék - mondta Nagy István agrárminiszter az október 2-án és 3-án zajló Vörösbor Napok Villányban című rendezvény péntek esti megnyitóján a baranyai kisvárosban.


A tárcavezető közölte: a koronavírus-járvány próbára tette a bortermelőket is, ezért a kabinet már korábban döntést hozott arról, hogy egy 2,2 milliárd forintos átmeneti támogatással segíti őket. Hozzátette: emellett a magyar borok népszerűsítésére 4,8 milliárd forintos promóciós programot indítanak, ezzel is megkönnyítve az értékesítést.

A miniszter, utalva a gépjárművezetéssel kapcsolatos jelenlegi alkoholfogyasztási szabályokra, elmondta: szeretnének társadalmi vitát, párbeszédet indítani a jövőben a zéró tolerancia esetleges fellazításával kapcsolatban.

Közölte azt is, hogy hamarosan a parlament elé kerül az új bortörvény, amelynek célja, hogy a jövőben csökkenjenek a borászok adminisztrációs terhei, és az eddig nem szabályozott területek is kellő figyelmet kapjanak. Utóbbiról azt mondta, a murci, azaz az erjedésben lévő bor forgalmazása jelenleg rendezetlen, holott ez a félkész termék is szervesen hozzátartozik a borkészítés folyamatához. A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy jövő ilyenkor már szabadon árusítható lesz ez az ital is az új bortörvény passzusainak köszönhetően - írta az MTI.

Kiemelt kép: MTI/Sóki Tamás


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!