Az LMP-s Hohn Krisztina arról szeretett volna érdeklődni az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, hány tanár hiányzik országosan az oktatási rendszerből. A képviselő kérdésére Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára válaszolt, aki többek közt azt írta,

a Gyurcsány-kormánnyal ellentétben, amely utcára tett több ezer pedagógust, elvett tőlük egy havi bért és sorozatosan vonta el az ágazattól a pénzt, a mostani kormány 2010 óta pótolja az oktatásban a pénzügyi forrásokat.

Az államtitkár válaszában kitért arra is, mennyit költ a kormány jövőre az oktatásra és a pedagógus bérekre. Rétvári szerint az oktatáshoz szükséges személyi feltételek minden iskolában biztosítottak, az államtitkár úgy véli, a kormány a minőségi pedagógusi munka megbecsülésére különösen nagy hangsúlyt fektet.

A pedagógushivatás esetén természetes, hogy nem a tanítási év közepén, hanem a nyári szünetben váltanak munkahelyet a pedagógusok, ennek köszönhető, hogy ilyenkor több a meghirdetett álláshely a köznevelésben

- közölte Rétvári.

Az államtitkár válaszában még emlékeztetett a Magyar Falu Program egyik elemére, amivel igyekeznek a falusi közfeladatokat ellátó szakmák, így a pedagógus szakma, elismertségének visszaállítására, azonban

a válaszban egyetlen dolog nem szerepel, amiről a kérdés egyébként szól, mégpedig hogy hány tanár hiányzik a magyar oktatási rendszerből.

Pedig rengetegen lennének kíváncsiak a valódi adatokra, mivel a helyzet országszerte kezd rendkívül súlyossá válni, legutóbb az alábbi cikkünkben foglalkoztunk azzal, mennyire.

Az utolsó fizikatanár majd kapcsolja le a villanyt

Miközben az államtitkár szerint kész szerencse, hogy van pedagógushiány az országban, egyre inkább kérdésessé válik, hogy néhány éven belül kik fognak természettudományos tárgyakat oktatni.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Komka Péter


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!