Nem tervezi a kormány, hogy rendeletben szabja meg a szülők által igazolható iskolai hiányzások számát - derült ki az Országgyűlés hétfői ülésén. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára képviselői kérdésre azt mondta:

ha a gyermek három napnál többet betegeskedik, akkor jobb, ha látja orvos.

Az igazolást már akkor kiállíthatja az orvos, amikor először megvizsgálja a gyermeket, így nem kell ismét visszamenni hozzá - hangsúlyozta az államtitkár.

Régóta napirenden van a szülői igazolások ügye. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke is többször felvetette már, hogy változzon a jelenlegi gyakorlat, vagyis az, hogy a szülő csak három napot tud igazolni.

Póta György az államtitkár hétfői válaszának kapcsán az InfoRádiónak elmondta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma megerősítette nekik, hogy valóban nincs törvény a szülő által igazolható szabadnapok számára. Ezt az iskolák önállóan határozhatják meg, és legtöbb helyen valóban három napot engedélyeznek nekik, ami tényleg kevés. A házi gyermekorvosok vezetője egyetért azzal, hogy vannak olyan megbetegedések, amelyekkel felesleges orvoshoz vinni a gyereket, tehát a szülői igazolásnak is elegendőnek kellene lennie.

Póta György a náthát és a hasmenést hozta fel példaként. Ezeknél nem szükséges mindig orvosi vizsgálat, hogy megállapítsák a betegséget és a gyógyulást.

Korábban megkerestünk két olyan iskolát, ahol három helyett 15, illetve 10 napot igazolhat a szülő. A pomázi és a tiszaújvárosi iskola igazgatója azt mondta akkor a 24.hu-nak, mindkét helyen jól működik a rendszer, nem igazolódtak a visszaélésekről szóló aggodalmak:

"Úgy rángattak vissza a kollégák, hogy 30 napot azért ne igazolhasson a szülő"

Hálásak a szülők abban a két iskolában, ahol elsőként vezették be, hogy három napnál sokkal több hiányzást igazolhassanak a gyerekeknek. Mindkét helyen jól működik a rendszer, nem igazolódtak a visszaélésekről szóló aggodalmak.

Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!