Úgy készülünk, hogy húsvét után nyissunk. Ha a járványhelyzet indokolja, akkor készek vagyunk ezen tolni, de ha a számok javuló tendenciát mutatnak, akkor mielőbb szeretnénk nyitni,


mondta az Inforádió Aréna című műsorában csütörtökön Maruzsa Zoltán. A jelenlegi tervek szerint április 7-én indulna újra a tantermi oktatás az általános iskolákban és ekkor térhetnének vissza az óvodások is az intézményekbe.

A köznevelésért felelős államtitkár azt reméli, hogy a középiskolások is minél hamarabb visszaállhatnak a jelenléti oktatásra - ők november eleje óta digitális tanrendben dolgoznak. A mostani zárást az indokolta, hogy februárban egyre nőtt az iskolai intézkedések száma.

Az kérdéses volt, hogy lesz-e ügyelet az intézményekben, végül úgy döntöttek, hogy lesz, és mivel csak kevesen élnek vele (az óvodások öt százaléka, azaz 15 ezer fő, és az iskolások kevesebb mint egy százaléka, vagyis 4-5000 fő), ezért nem jelent járványügyi kockázatot. A kollégiumokban a fő szabály, hogy nem biztosítanak lakhatást, de ha valakinek ezt az élethelyzete megköveteli, akkor az igazgatók egyedileg engedélyezhetik.

A középiskolákban januárban megtartották az írásbeli felvételiket, majd a szóbeliket is, március 22-én pedig közzéteszik a felvételi jegyzéket, és március 25-ig lehet majd módosítani az adatlapokat. Az általános iskolai beiratkozás április 15-16-án lesz, elektronikusan is lehet intézni, az eredeti dokumentumokat ráérnek szeptemberben leadni - mondta el az államtitkár. Az óvodákba szintén be lehet majd iratkozni elektronikus módon is.

A diákok úgy készüljenek, hogy május első napjaiban az írásbeli biztosan lesz, és úgy készülünk, hogy a szóbeliket is a hagyományos módon megtartjuk,

jelentette ki Maruzsa Zoltán, és hozzátette, hogy van több forgatókönyv is a lebonyolításra.

Elvileg május végén zajlik majd az országos kompetenciamérés, amelyet tantermi oktatás esetén minden kockázat nélkül le tudnak majd bonyolítani. Az államtitkár úgy véli, fontos lenne a felmérés, hogy kiderüljön, az elmúlt hónapokban történt átállások hogyan hatottak a diákok kompetenciájára. Maruzsa szerint a digitális oktatás nem okozott törést a tavalyi érettségi eredményekben, de idén más a helyzet, mert sokkal több időt kellett tantermen kívül tölteni.

Koronavírus

Brazíliában egy nap alatt 90 ezer ember fertőződött meg

Ez új rekord.

Komplett mentőegységeket kell Budapestre vezényelni

EMA: az AstraZeneca vakcinája biztonságos, de még nem sikerült kizárni az összefüggést két ritka vérrögképződéses állapottal


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!