Nagy Márton korábban is elmondta: lesz következménye annak, hogy az üzletlánc bepanaszolta Magyarországot az Európai Bizottságnál, és Orbán Viktorról is tettek állításokat.


Jogi lépéseket tesz a kormány a Spar ellen – jelentette be Nagy Márton. Az ügyben az igazságügyi miniszter jár majd el – közölte az ATV-vel a nemzetgazdasági miniszter.

Ahogy arról korábban írtunk, a cég március elején panaszolta be Magyarországot az Európai Bizottságnál a kiskereskedelmi különadó miatt. Hans Reisch a Spar Austria csoport vezérigazgatója korábban elmondta: Orbán Viktor azt kérte, engedje meg egy rokonának, hogy befektessenek a magyar leányvállalatba.

Ezt később a kormány cáfolta, Nagy Márton pedig már korábban is bejelentette, „meg is lesz a következménye”.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!