A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete tiltakozik a sztrájkjogért polgári engedetlenséget vállaló pedagógusokat ért kormányzati fenyegetés ellen - közölték a szakszervezetek sztrájkbizottságai szombaton.


Tiltakozunk, nemcsak azért, mert a kötelezettségszegéssel aránytalan szankcióval fenyegetik kollégáinkat, hanem azért is, mert az oktatási kormányzat ezzel azt bizonyítja, hogy a problémák megoldása helyett inkább megfélemlít, büntet, akár azon az áron is, hogy még több pedagógus esik ki a rendszerből, holott az Alaptörvényben előírt közoktatási feladatellátás már jelenleg sem valósul meg

- fogalmaztak. Hozzátették: a megfenyegetett pedagógusoknak minden jogi segítséget megadnak. Emlékeztetőül: a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét azért mentették fel állásából, mert a tankerület szerint az iskolai polgári engedetlenségi akció "élére állt".

A szakszervezetek felhívták a figyelmet arra, hogy "a kormány erőre erőszakkal válaszol, viszont továbbra is csak az erőből ért", ezért azt javasolják, hogy a pedagógusok szervezzenek a munkahelyeken hétfőtől olyan sztrájkokat, amelyek kihasználják a törvény kiskapuit.

A közleményben kiemelték: azt javasolják, hogy a pedagógusok hétfőtől egy olyan, bizonyos időszakokat megcélzó, gördülő sztrájk megszervezését kezdjék meg az intézményekben, amelynek részleteit hamarosan ismertetik a szakszervezetek felületein.

Ügyeljünk arra, hogy a tervezett sztrájkot minél előbb jelentsük be az intézményvezetőnek, mert a bejelentéstől számított öt nap múlva lehet belekezdeni a munkabeszüntetésbe

- hangsúlyozták. Egyúttal jelezték, hogy október 5-én, a pedagógusok világnapján a két szakszervezet együttes akciót hirdet az Alapvető Jogok biztosának területi irodáinál, ahol a közoktatásban tapasztalt jogsértésekről petíciókat nyújtanak át.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!