Nem indult zökkenőmentesen Cunoda Juki Forma-1-es pályafutása, a japán pilóta ugyan már első futamán pontot szerzett, de eddig nem nyújtott kiegyensúlyozott teljesítményt, és háromszor nem tudta befejezni az aktuális versenyt.

Ennek ellenére az AlphaTauri meghosszabbította Cunoda szerződését, így jövőre is láthatjuk őt a mezőnyben. A japán versenyző önkritikus nyilatkozatot adott a szerződéshosszabbítás után, egyrészt elismerte, hogy valóban hullámzóan teljesített, másfelől elárulta, hogy meglepte őt, hogy él a bizalom a csapat részéről, mivel az ütközései miatt sok pluszköltséget okozott.

Bár az önkritika dicséretes erény, a korábbi F1-versenyző, az utóbbi időben szakkommentátorként dolgozó David Coulthard fennakadt Cunoda szavain.

Melyik bolygóról jött? Össze kéne pakolnia a hátizsákját, és szépen elhúzni, mert ez a mondat nem vall egy autóversenyzőre. Fogadni mernék rá, hogy a jövő év lesz az utolsó idénye a Forma-1-ben

- mondta Coulthard.

Cunoda az eddigi 14 versenyen 18 pontot gyűjtött, és ezzel a 14. helyen áll a pontversenyben.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!