Már az idei A Konyhafőnök VIP indulása előtt tudni lehetett, hogy Hujber Ferenc annyira kiakad valami miatt, hogy a séfek értékelését meg sem várva kisétál a konyhából. A csütörtöki kötényszerző napon pedig el is érkezett a jelenet.

Hujber úgy érezte, hogy nem sikerült hoznia azt a teljesítményt, amit elvárt magától és nem akarta hallani, ahogy a séfek ezt el is mondják neki. Ezért döntött úgy, hogy feladja a versenyt. Fördős Zé már csak az öltözőben érte utol a síró Hujbert.

Nem ez vagyok, nem ez vagyok, nem ez vagyok. Nem vagyok 40 %. Ez nem méltó. A többieknek legalább van esélye, mert ők jók

- mondogatta a színész, aki végül Zé unszolására újra a séfek elé állt.

A Konyhafőnök VIP: Nagy Alexandra már a bemutatkozó főzésnél elájult

Nem indult jól a Barátok köztös versenye.

Sárközi Ákos nem adott neki kötényt a hisztije miatt, de Rácz Jenő úgy döntött, beválasztja a csapatába. Hujber könnyes szemmel el is fogadta a piros kötényt, majd később magyarázatot adott a kirohanására is.

Én nem vagyok az a szint, amit ők keresnek. Meg akartam kímélni őket attól, hogy azt mondják, hogy Feri ez nem. Tudtam, hogy ha ott elkezdik mondani, hogy ez ezért nem jó, az azért nem jó, akkor ott összeomlok 9 vagy 10 ember előtt és akkor kimentem. Mondták, hogy ne, Feri, ne, de tudtam, hogy el fogok menni, mert ha még maradok egy percet, akkor ott zokogok előttük és azt nem akartam. Egyet nem akartam és ez volt a legfontosabb, hogy kegyelemből engem ne tegyen be senki.

Kiemelt kép: RTL


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!