Közel 10 éves testvérvárosi kapcsolat köt minket a török nagyvároshoz, isztambul-Pendikhez. Számtalan kulturális és diákcsere programot szerveztünk már a vezetőkkel és a Yunus Emre Intézettel. Így esett Emine Erdoğan asszony választása ma a Kispesti Szivárvány óvodára, ahol kollégáimmal fogadtam. Több mint 10 millió forintot hozott az itt zajló török-magyar programok keretében az intézmény eszközfejlesztéséhez és további felújításához, amit ezúton is köszönünk!

- írja a Facebookon Gajda Péter, Kispest MSZP-s polgármestere. Emine Erdogan egyébként Recep Tayyip Erdogan török elnök felesége. Erdogan budapesti látogatása ellen szinte a teljes ellenzék tiltakozik. A török elnök Orbán Viktorral és Áder Jánossal találkozik csütörtökön, Budapest nagy részét lezárták miatta.

"Erdogan az ördög megtestesítője"

Magyarországon élő kurdokat kérdeztünk arról, mit szólnak a török elnök budapesti látogatásához.

Gajda legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy az egyik önkormányzati képviselőjét, Lackner Csabát kizárták az MSZP-ből, miután egy olyan felvétel szivárgott ki róla, amelyen vélhetően drogot fogyaszt és bűncselekményekről beszél.

Közel 10 éves testvérvárosi kapcsolat köt minket a török nagyvároshoz, isztambul-Pendikhez. Számtalan kulturális és…

Közzétette: Gajda Peter - 2019. november 7., csütörtök

Kiemelt kép: Gajda Péter Facebook.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!