Egy ideje gondolkozom azon, hogy írjak erről a témáról. De valahogy mindig az volt bennem, hogy jobb, ha nem ítélkezik az ember, mert ugye nem jár mások cipőében, honnan is tudná, hogy milyen az amilyen.... De amikor már sokadszorra nézem végig a baráti körömben ugyanazt az őrületet, sokszor kinyílt már a bicska a zsebemben. Eddig mindig vissza tudtam csukni. De már egy ideje nyitott bicskával a zsembemben járok, és nem. Nem akarom becsukni többet, amíg el nem mondom, amit gondolok.
Akinek nem inge... Akinek meg az, tegye ahova akarja. Lehet a polcra is meg a kukába, a lényeg nem változik. A felelősség és a tetteid következménye megmarad. Sokszor nem csak a te életedben, hanem mindazokéban, akik valahogy, valamiért érintettek. Mert együtt vagyunk ebben itt mindannyian, legyen az valami átmenti jó vagy állandósultnak látszó, nyakig érő mocsok. Nem lehet kivonni magad belőle. Tetszik vagy nem ezt építetted, a fele a tiéd. Ujjal mutogatni a másikra könnyebb, de senkinek sem lesz könnyebb ettől, csak magadat csapod be.
Szóval van ez a házasság dolog, amit valamiért kitalált valaki sok ezer évvel ezelőtt és valahogy megmaradt mostanáig. Volt aki biznisznek tartja, volt aki elhitte a fehér lovat meg a hercegnőt, volt aki tényleg akarta vagy belehajtotta a fejét, mondván ez az élet rendje. Nagy buli, fehér ruci, gyerünk tapsoljunk el egy misit egy este, ilyen se lesz többet!
Aztán elmúlik a nászút és belecsurgunk a hétköznapokban. Ketyegünk. Egyre nehezebb az anyóst elviselni, egyre kevesebb a pénz, hajtani kell, megint jön egy gyerek... akartuk persze. Talán fiú lesz! Közben meg hullán esünk haza, az asszonyt csak a vacsoránál látod, akkor is karikás a szeme, rohan a gyerekek után. A szex ha nem unalmas még, akkor is olyan lett, mint a fehér holló. Beszélni nincs idő, egymásra nincs idő, hajtjuk a házat, nyögjük a hitelt, neveljük a gyereket. Beszürkül minden, ha nem figyelünk és lassan megmar a gondolat, tényleg csak ennyi az élet? Csak ennyi jutott nekünk? Két pelenkázás között egy gyors numera? Egy nő, aki alig emlékeztet arra a lányra, aki csupa fény volt, gondtalan nevetés, bizsergető szerelem? Anya lett a lány, apa lett az a vicces, vadóc srác és valahogy elveszni látszik a fényük és vele együtt az intimitás. Borsó meg héj helyett van egy lavórnyi (szeretet) gesztenye, amikor éjszaka bemászik hozzánk mind a két gyerek. Persze nem szólunk. Nem beszélünk. Elég bajunk van így is.
Aztán jön ő. Üde, fiatal. Vagy nem. De legalább független. Hírből ismeri csak azt a felelősséget, ami az anyasággal jár. Soha nem élte meg azt a transzformációt, azt a lelki és emberi kiszolgáltatottságot, amit egy kisgyerekes vagy éppen varandós anyuka átél. Síelni jár, bulizik, menő állása van vagy éppen csak most kezd élni és semmit sem tud még arról mi minden várhat rá, de szeret. Úgy, ahogy a kedvesed régen. Nincs zavaró éjszaka felsíró kisgyerek, nincsen számtalan sikertelen lombik program utáni keserűség. Zavartalan figyelem van, ahol megint ugyanolyan fontos lesz az ember, mint azelőtt. Amikor még nem a gyerekek voltak a legfontosabbak. Gondtalan, izgalmas pezsgés. Back to the past, és megint érzed, milyen könnyű is volt régen. Ketyeg a tesztoszteron bomba.Titkos találkák, hazudozás, kamu kamu hátán, mert azért az ember legyen felelős a családjáért....legalábbis kifelé.
Aztán valahogy mindig kiderül a mutatvány, és nagyon ritka a happy end. A lovak megbotlanak. A kanca is meg a csődör is. A kérdés az, mi kellett ehhez. Hogy jutottunk ide? Akarunk-e erre tovább menni? Amit két ember hozott létre, abban csak két ember együtt tud előre menni, megjavítani dolgokat. Egyedül nem lehet megmenteni egy házasságot. Akkor sem, ha az egyik belehal majdnem, ahogy nézi a hirtelen összedőlt életét, aminek a tetején pelenkáz, gyereket nevel, téli gumit cseréltet, munkát keres, hogy emberfeletti erővel életben marad valahogy. Mert az ő életébe nem jött egy fényes illúzió, teszi tovább a kötelességét, amit vállal. A gyereknek enni kell, a gyereknek legyen jó. Úszik amíg bírja - miközben maga sem tudja, hogyan is lehetseges ez -, hogy meg ne fulladjon ebben a nagy csillogásban mindenki más is, akinek csak az elvakító erejeben van része.
Nincsenek hibások ebben, csak emberek, jellemek, értékek. De te, aki független nőként, választhattál volna mást is, gondolkodtál már azon, hogy milyen lehet nagy pocakkal nőnek maradni? Milyen nehéz megtartani a szerelmet, ha gyereket kell nevelni és biztos hattérnek lenni? Tudod te valójában, hogy mennyire nyertes helyzetből, mekkora előnnyel indultál? Tisztában vagy vele, hogy ez veled is bármikor előfordulhat? Hogy a múltat nem lehet átírni, a gyerekek örök kapcsok egy másik emberrel, nem lehet kiradírozni őket és teljesen tiszta lappal kezdeni valamit, ha azt nem két ember közös és egymás békés elengedése előzi meg? Tudod, hogy az a másik nő is volt egyszer egy olyan gondtalan lány, mint te voltál, és hogy te sem maradsz örökre az? Hogy ha egyszer te leszel otthon egy pici babával nem lesz annyi időd magadra, nem lesznek élmények, hirtelen nem leszel annyira érdekes, csak egy pelenka szagú, felelőségteljes nő, némi plusz kiló, bírkózás az eddig ismeretlen pénzügyi függéssel, sok belső bizonytalansággal. Egy NŐ, aki lehet, hogy tudja, hogy volt már vonzóbb is, de aki biztosan nem is tudja valójában mennyire erős. Aki nem sírhat napközben, nem lehet szomorú, hogy a gyerek ne lássa. Aki hazudik hetekig, hogy "Apa csak kicsit most sokkal többet dolgozik egy másik városban"... Akinek el kell mondania, hogy "Apa már nem lakik itt velünk,de téged akkor is nagyon szeret...."
Persze van szerelem. Van kémia. Van ellenállhatatlan vágy. Vannak rossz és kihűlt kapcsolatok. Ezekről vagy nem tehetünk vagy nem csak mi hoztuk létre. Ketten vagyunk benne. De van olyan is, hogy egyéni felelősség.... Saját döntés. Egyéni választás. Mindegy, hogy a kötél melyik végén állsz éppen. Mert reggel, holnap, minden nap, azzal kell együtt élned, ahogy alakítottad az életed. Nem azzal van a baj, hogy megpróbálja az ember újra kezdeni.
Joga van mindenkinek boldogan élni. A kérdés az, hogyan? Milyen áron és ezt ki fizeti meg helyetted vagy kinek a tartozását kell a nyakadba venni. Mert ebben a helyzetben csak látszólagos győztesek vannak. Valahol mindenki vesztes. Ne veszítsétek el egymást és önmagatokat szem elől. Engedjetek el szépen, ha menni kell, tegyétek tisztességgel, válasszatok belátással. Maradjatok emberek a legdurvább időszakban is, mert ami ma van, nem lesz örökké. Az élet megy tovább. De megbánással és bűntudattal élni talán a legnagyobb kereszt ebben az életben.
