A reality show-ban több meglepő kijelentés is elhangzott, és a két szereplő viszonya is egyre feszültebbé vált.


Kedd este új epizóddal folytatódik a népszerű reality show, A Kísértés. Az új rész előzetese alapján izgalmas és drámai események várnak a nézőkre. A fiúk villájában zajló beszélgetés során a csábítók a legutóbbi randijaikról osztották meg véleményüket, ami komoly feszültséget okozott Gergő és Cynthia között - írja a 24.hu.

Cynthia a villában tett megjegyzései miatt került a figyelem középpontjába. Kifejtette, hogy nem volt elégedett azzal, hogy a villában „egész nap ülnek meg esznek”, miközben Gergővel együtt épp ennyit csináltak. Gergő, aki mindezt végighallgatta, nem rejtette véka alá érzéseit.

– fogalmazott Gergő, aki így kifejezte elégedetlenségét és döntését.

A jelenet után Gergő határozottan kérte a fiúkat, hogy kövessék őt, mert sürgős kérése van számukra: „El kell küldeni valakit ma. Ha el kell, vagy bármikor. Cynthiát. Ezt őszintén kérem” – jelentette ki, így jelezve, hogy Cynthia távozását szeretné elérni.

Gergő a reality show elején már több meglepő kijelentést tett. Az első randijukon közölte Cynthiával, hogy őt az elhunyt menyasszonyára emlékezteti. Azóta a sorozat nézői és résztvevői figyelemmel kísérhetik, ahogyan Gergő és Cynthia kapcsolata egyre feszültebbé válik. Lindával, Gergő korábbi kedvesével kapcsolatban is történt egy érdekes fejlemény: Linda nyilatkozott arról, hogy Gergő neki is azt mondta, hogy a halott kedvesére emlékezteti őt, akit gyakran „pici lányként” emlegetett.

VIDEÓ: Az előzetes


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!