November 17-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Danny DeVito, színész, producer. Az itáliai felmenőkkel rendelkező Daniel Michael "Danny" DeVito 1944-ben született a New Jersey állambeli Neptune-ben. Katolikus iskolákba járt, de alacsony termete miatt még itt is piszkálták osztálytársai. Végül megtalálta az ellenszert, ő lett az osztály bohóca, paródiái célpontjául pedig általában a nővéreket és a papokat szemelte ki.

Iskolái után nem tudta eldönteni, mihez kezdjen, ezért először Mr. Danny néven elszegődött húga szépségszalonjába kozmetikusnak. A New York-i Amerikai Dráma Akadémiát azért kezdte látogatni, mert abban bízott, hogy kitanulhatja a sminkes szakmát. Hamarosan rájött azonban, hogy sokkal jobban érdekli a filmvászon, és remélte, hogy akad majd szerep egy olyan apró ember számára is, amilyen ő. Elvállalt egy kisebb alakítást a Dreams of Glass című filmben, majd néhány riasztó filmiparbeli tapasztalat után inkább a színpad felé fordult, ahol az egyszemélyes színházzal kísérletezett. New Yorkban színpadra állította A férfi, akinek virág van a szájában című egyszemélyes show-ját, mely nagy sikert aratott. Ekkor kereste meg Michael Douglas, a Száll a kakukk fészkére producere és Milos Forman rendező, hogy szerepet ajánljon neki a Jack Nicholson főszereplésével készülő filmben, mely hatalmas sikert lett, az Amerikai Filmintézet 100 év, 100 film listáján a 33. helyen szerepel.

Danny De Vito és Jack Nicholson a Száll a kakukk fészkére 1975-ös forgatásán. Kép: Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images

Az átütő sikert végül az 1978-1983 között sugárzott televíziós vígjátéksorozat, a Taxi hozta meg számára, melyben a kicsit sem rokonszenves Louie De Palm alakításáért Golden Globe-ot is nyert 1983-ban.

Danny DeVito a Taxi című televíziós sorozat, egy partiján 1980-ban. Kép: Frank Edwards/Archive Photos/Getty Images

Később újra munkakapcsolatba került Michael Douglasszel, akivel olyan filmeket készítettek, mint az 1984-es A smaragd románca, az 1985-ös A Nílus gyöngye, és A rózsák háborúja 1989-ben, utóbbi DeVito rendezőként is jegyzi.

DeVito a kilencvenes években megalapította a Jersey Films nevű cégét, ahol olyan filmek készültek, mint a Ponyvaregény vagy a Nyakunkon az élet.

Danny DeVito az 1981-es Primetime Emmy-díjátadáson, ahol a legjobb férfi mellékszereplő díját nyerte Kép: Brett Lundberg/IMAGES/Getty Images

A színész legnagyobb sikerét az Ikrek (1988) című vígjátéknak köszönheti, melyben Arnold Schwarzenegger ikertestvéreként látható. Néhány évvel később megismételték a sikert a Junior című, 1994-es vígjátékkal.

Danny DeVito és Arnold Schwazenegger az Ikrek című filmben Kép: UNIVERSAL PICTURES / COLLECTION CHRISTOPHEL

Feleségével, Rhea Perlmannal 1971-ben találkozott, amikor az a The Shrinking Bride című off-Broadway-darabban látta. Három gyerekük született, 2012-ben, 40 év házasság után váltak el.

Danny DeVito és volt felesége, Rhea Perlman a Borzasztó emberek 1986-os premierjén. Kép: Frank Edwards/Fotos International/Getty Images

Az 1991-ben forgatott Hoffa című filmben nemcsak ő játszotta Jack Nicholson mellett a másik főszerepet, hanem rendezőként is jegyzi a filmet. A sztori az 1930-as évek Amerikájának szakszervezeteibe és a munkásosztály sanyarú sorsába ad betekintést, DeVito a törtető gengsztert, Bobby Ciaro-t alakítja benne.

Danny DeVito a Hoffa forgatásán, 1991-ben. Kép: Liaison / Getty

Az 1993-as Jack, a mackóban DeVito egy profi bohócot alakít, akinek a felesége meghal egy autóbalesetben, így egyedül neveli két gyerekét. Ha ez nem volna elég, még egy neonáci csoport is megkeseríti az életét.

Danny DeVito a Jack, a mackó című 1993-as film forgatásán. Kép: ARCHIVES DU 7EME ART / PHOTO12

(MTI)

Kiemelt kép: Bob Riha Jr/WireImage


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!