2018 utolsó negyedévében a kínai okostelefonok eddig nem látott mértékben hódították meg az európai felhasználókat a Canalys elemzőcég adatai alapján. A Huawei és az Oppo nagy események keretén belül mutatták be új csúcsmodelljeiket, közben a Xiaomi is nagyobb teret nyert, emellett a OnePlus népszerűsége is nőtt.
A Canalys szerint az Európában eladott okostelefonok 32 százaléka, azaz közel harmada valamelyik kínai gyártóé volt. Az eladások oroszlánrészét a Huawei harapta ki több mint 23 százalékos részesedéssel az egész mobiltortából, mindeközben a Samsung és az Apple részesedése zsugorodott.
![Canalys-Smartphone-Market Infographic](https://hirekmindenkinek.com/images/2024-11-21/170752-704168-1732198877-114662-395934-1550227210-58bl2acvqagahscefhx5bynaaaaaelftksuqmcc.jpg)
A Huawei-t az utóbbi hónapokban erősen támadja vádjaival az Egyesült Államok kormánya, a kínaiak többek közt ezért is ütköztek falakba a tengerentúli terjeszkedéssel. Ben Stanton elemző szerint viszont ez a megtorpanás nem volt jellemző Európában, sőt a kínai gyártók és az USA közti politikai helyzet az európai felhasználók előnyére vált, mivel a kínaiak inkább az öreg kontinensre kezdtek fókuszálni. Az európai piac érett, és bár hosszabb idő után váltanak készüléket a felhasználók, de a Huawei-nek és a Xiaominak jó esélyei vannak a nagy nevekkel szemben jó ár-értékarányú modelljeik miatt.
Dömös Zsuzsanna korábbi cikkei
- Sírás lehet a Valentin-nap vége
- Már tényleg mindent tudni a Samsung Galaxy S10 mobilokról
- Elképesztő, mivel keresi meg ez a kislány naponta egy iPhone árát