Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán este újabb korlátozásokat jelentett be kínai diplomaták ellen, William Barr, az igazságügyi tárca vezetője pedig arról nyilatkozott újságíróknak, hogy Peking agresszívabb az amerikai választási folyamat befolyásolásában, mint Moszkva.


Az amerikai diplomácia vezetője sajtótájékoztatóján közölte: az Egyesült Államokba belépő kínai diplomatáknak ezentúl a külügyminisztérium engedélyére lesz szükségük, ha amerikai egyetemekre kívánnak látogatni, vagy ötven főnél népesebb kulturális rendezvényen vesznek részt.

Mike Pompeo érvelése szerint a döntés válasz azon kínai lépésekre, amelyek a Kínában szolgálatot teljesítő amerikai diplomaták mozgását korlátozzák. Elemzők szerint ugyanakkor az intézkedés illeszkedik a Trump-kormányzat lépéseinek sorába, amelyekkel Washington visszaszorítani igyekszik a feltételezett kínai befolyásolási és hírszerzési tevékenységet.

Az amerikai külügyminiszter kifejtette azt is, hogy a tárca további lépéseket tervez az Egyesült Államokban akkreditált kínai külképviseletek közösségi médiában megjelenő bejegyzéseinek "megfelelő beazonosítására".

Mi egyszerűen csak kölcsönösséget kérünk, azt, hogy Kínában dolgozó diplomatáink ugyanolyan elbírálásban részesülhessenek, mint a kínai diplomaták az Egyesült Államokban

- szögezte le Pompeo.

Kína washingtoni nagykövetsége a döntést a diplomaták elleni "újabb alaptalan megszorításnak" minősítette, amely "szembemegy az Egyesült Államok nyitottságra és szabadságra apelláló értékrendjével".

Mike Pompeo egy nappal korábban tartott sajtóértekezletén afeletti örömének adott hangot, hogy az amerikai egyetemeken működő Konfuciusz Intézetek tucatjai még az év végéig várhatóan megszűnnek. Az amerikai kormányzat ezeket az intézeteket is a kínai expanzív politika eszközeinek tartja.

Szerdán William Barr igazságügyi miniszter egy televíziós interjúban szintén szólt Kínáról. A tárcavezető a CNN hírtelevíziónak a többi között azt mondta: nem vitatja a szenátus hírszerzési bizottságának minapi jelentésében foglaltakat, miszerint Oroszország 2016-ban megpróbálta befolyásolni az amerikai választási folyamatot, de úgy látja, hogy a 2020-as választásokon Peking sokkal agresszívabb, mint Moszkva. Hozzátette azonban, hogy néhány jel arra utal, Moszkva az idén is megpróbál beavatkozni a választási folyamatba. (MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!