Az IRIAS-t még 1976-ban alapították Berlinben, de a honlapja alapján a mai napig aktív.


Az orosz kémbankéhoz hasonló kiváltságokat kapott egy moszkvai központú szervezet magyarországi képviselete a 24.hu szerint. Az International Research Institute for Advenced Systems (Fejlett Rendszerek Nemzetközi Kutatóintézete), azaz IRIAS nevű szervezet budapesti irodáját jóval az orosz-ukrán háború kezdete után, tavaly szeptemberben jegyezték be egy V. kerületi lakóház első emeletére, éppen egy orosz termékeket árusító bolt fölé.

A nyilvános cégadatokból kiderült, hogy a képviselet fő profiljaként a „máshová nem sorolt egyéb közösségi, társadalmi tevékenységet” adta meg, de emellett rengeteg mást is megjelölt a felső szintű, illetve nem felsőfokú oktatástól a film-, video- és televízióműsor-gyártáson, kiadói és hírügynökségi tevékenységen keresztül egészen a természettudományi, műszaki kutatásig és fejlesztésig, de van a listán italszolgáltatás, sőt még veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása is. Az alapítás után nem sokkal felvették a sorba az alapanyag-, üzemanyag-ügynöki nagykereskedelmet is.

Az 1976-ban alapított IRIAS eredeti célja „átfogó kutatási és fejlesztési projektek megvalósítása a szocialista állami termelés, annak ágazatai és ágai megszervezésének elméletében és gyakorlatában”, de a a szerződő felek számára „kötelező az információszerzés elősegítése és magasan kvalifikált szakemberek toborzása”.

A lap úgy tudja, hogy az IRIAS rezidensei a nemrég Magyarországról kiebrudalt „orosz kémbankéhoz” hasonló kiváltságokat kaptak. Az idevágó megállapodás sérthetetlenséget biztosít az IRIAS helyiségeinek, dokumentumainak beleértve a hivatalos leveleket –, lelőhelyüktől függetlenül, az IRIAS vagyona és aktívái mentességet élveznek bármilyen közigazgatási és bírói beavatkozással szemben, az IRIAS által elfoglalt helyiségek mentesülnek az országos és helyi adók, illetve illetékek alól, valamint az intézet mentesül a vámterhektől és a szolgálati használatra rendelt export-import korlátozás alól.

A portál megjegyzi, hogy épp ezeket a privilégiumokat sérelmezték a Nemzetközi Beruházás Bank esetében, mivel megkönnyíthetik a kémkedést.

A moszkvai központú IRIAS honlapja alapján a szervezet aktív, és ha az összes alapító nem is, de öt ország még tagként szerepel az oldalon: Oroszország és Magyarország mellett Bulgária, Kuba és Mongólia, vagyis épp azok az országok, melyek a kémbank utolsó időszakában is tagok voltak hazánk kilépéséig.

A 24.hu megkereste az IRIAS hazai kirendeltségének ügyvezetőjét, a debreceni illetőségű Deák Bernadettet és a Külügyminisztériumot is, de egyelőre nem kaptak választ kérdéseikre.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!