A zöldmezős beruházás kilenc hónap alatt valósult meg, mintegy 5 milliárd forintból - ismertette a Magyar Posta Zrt. (MP) vezérigazgatója. Schamschula György kiemelte, hogy a fóti depó kulcsszereplő, mert a központi nagy elosztó hubnak fog helyet biztosítani átmenetileg, a csomagok túlnyomó részét itt fogják feldolgozni. Felidézte: a posta tavaly nyáron indította el az MPL programot, amelynek célja a postai logisztikai hálózat teljes megújítása.


Megemlítette azt is, hogy a felmérések szerint a mostani járványhelyzetben alig több mint egy hónap alatt 50 ezer új online vásárló jelent meg a piacon, "ehhez tavaly még nyolc hónap kellett". Schamschula György fontosnak nevezte, hogy a fejlesztés az idei csúcsszezon előtt fejeződhetett be.

Az üzem 15 ezer négyzetméter alapterületű, 32 dokkolókapuval és 50 kisteherautós beállással. A fóti üzem fogja ellátni Észak-Pestet, az északi-pesti agglomerációt és Észak-Budát. A depóban mintegy 300 csomagfeldolgozó és 40 irodai munkatárs dolgozik majd. A fóti telephely egyik kulcseleme az MPL logisztikai fejlesztési programnak, amely mintegy 50 milliárd forintból reformálja meg a teljes postai logisztikai infrastruktúrát. A projekt keretében a posta újjászervezi a logisztikai feldolgozó hálózatát: országosan 23 depót alakít ki, 19-et vidéken, 4-et a fővárosban. Az idei év egészére a posta mintegy 20 százalékos emelkedést vár a csomagmennyiségben a közlemény szerint. A fóti depót november végén helyezik üzembe.

Juhász Edit nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és közműszolgáltatásokért felelős államtitkár emlékeztetett, hogy a postai szolgáltatások korszerűsítését a kormány az egyik kiemelt céljának tartja. Az államtitkár kitért arra: az elmúlt években már látható az a tendencia, hogy az elektronikus kereskedelem jelentősége növekszik, ami dinamikus csomagvolumen-emelkedést is eredményezett. Hozzátette: a felmérések szerint ma már Magyarországon is több mint hárommillióan vásárolnak az interneten keresztül.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!