Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese szerint a karácsonyi nagybevásárlás fájóan mutat rá, hogy az élelmiszerek ára az általános inflációnál lényegesen jobban
"szabadult el", a margarin több mint 50 százalékkal drágult, az étolaj pedig 26 százalékkal.
Szerinte sok család még ilyenkor sem engedheti meg magának a jó minőségű élelmiszert, csak azért, mert a kormány szerint "világbajnok mértékű áfával kell növelni az árakat".
![](https://hirekmindenkinek.com/images/307621-231491-1665639616-268709-776284-1639999207-73962890-1-e1639997300792.jpg)
Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke az online is követhető sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Európa "legkegyetlenebb kormányának" csökkentenie kellene az élelmiszeráfát, és gondoskodnia arról, hogy az intézkedés az árak mérséklődését is eredményezze.
A szegények adójának nevezte az áruforgalmi terhet, amelyből - mint mondta - a kormánynak mérhetetlen bevétele származik, mégsem segíti ki a legalacsonyabb jövedelműeket. Kijelentette: az ellenzéki összefogás felkészült arra, hogy jövőre, egy kormányváltás esetén ezt megtegye.