"Nincs működő demokrácia a jogok folyamatos érvényesítése, és az ehhez való feltételek mindig újra való megteremtése nélkül." (Vekerdy Tamás)
Jogot nem végzett olvasóimnak elárulom, szinte minden egyetemi tankönyv azzal kezdődik, hogy "már a régi rómaiak is", vagy "már a régi görögök is" - és aztán folytatódik valamivel, amit a mai jogrendszerről tudni kell. Hogy ez mennyire így van, arra álljon itt példaként két ókori szerző. Platón Törvények című művében azt írja, hogy az állam elpusztul, ha a törvény erőtlen, azonban virágzik, ha a törvény az uralkodó felett áll. Arisztotelész is a törvények uralmának fontosságát említi, mondván, ahol nem a jog uralkodik, ott nincs alkotmány.
Hogy értsék, miért jutottak eszembe most az ókori bölcsek, annak egyszerű az oka. Az elmúlt rövid időszak "jogalkotási" eseményei, köztük a legutóbbi, az új győri polgármester kedvéért elkövetett törvénymódosítás. A lényege: Dézsi Csaba András osztályvezető főorvos, kardiológus azt követően is folytathatja orvosi praxisát, hogy Győr fideszes polgármesterévé választották.
Mi ezzel a baj? Hiszen a városnak szüksége van kardiológusra meg polgármesterre is. Logikus a kérdés, praktikus a megközelítés. Egy, vagy inkább több apró probléma mégis van ezzel. Először is az, hogy Kövér László házelnök már a választás előtt kijelentette, hogy Dézsi városvezetőként is folytathatja majd az orvosi hivatását, noha a 2011-ben - vagyis egy Fidesz-többségű parlament által - hozott, a helyi önkormányzatokról szóló törvény szerint polgármester, illetve önkormányzati képviselő nem lehet egyúttal "egészségügyi intézmény főigazgatója, gazdasági vezetője, orvos, egészségügyi dolgozó, köznevelési intézmény vezetője", és még néhány konkrétan felsorolt foglalkozás gyakorlója.
Vagyis Kövér László az időközi választás előtt beígérte Dézsinek és a győrieknek a törvény majdani módosítását. Milyen alapon? Egy demokratikusan működő parlament esetében honnan tudhatja biztosan egyetlen ember, még ha az Országgyűlés elnöke is, hogy miként dönt majd a jövőben a Tisztelt Ház? Tudom, álnaiv kérdést tettem fel, és éppen ez az igazi probléma. No meg az a sok, más névre szóló törvény, kezdve a "lex Borkaitól" egészen a "lex Rácz Zsófiáig".
Kondorosi Ferenc volt igazságügyi államtitkár és alkotmánybírósági főtanácsadó egyik tanulmányában részletesen foglalkozott a jogállam és a jogbiztonság kérdésével.
A jogbiztonság a jogállam meghatározó eleme, minden állam jogrendjének elérendő célja
- írta.
De mit értünk jogbiztonságon? Mit jelent ez a kifejezés valójában? Sok feltétele van annak, hogy jogállamról és jogbiztonságról beszélhessünk. Az egyik legfontosabb, hogy a jog hozzáférhető, megismerhető legyen. Az embereknek tudniuk kell, mi az, amit megtehetnek, és mi az, amit nem. Hogy visszautaljak a győri polgármester példájára, vajon egy másik orvos, aki csak a hatályban lévő törvényt ismeri, elindulna-e egyáltalán egy önkormányzati választáson? Aligha, hiszen úgy tudja, hogy ha orvosként akar tovább praktizálni, akkor nem lehet képviselő, illetve polgármester.
De vannak a jogbiztonságnak más ismérvei is. Egy jogszabálynak egyértelműnek és érthetőnek kell(ene) lennie. Elárulom, az említett önkormányzati törvénynek minimum három különböző helyéről kellett összevadásznom a szabályokat ahhoz, hogy pontosan megtudjam, mit tehet, és mit nem egy polgármester. Pedig engem csaknem öt éven át erre képeztek ki!
Milyen egyéb feltételnek kell még megvalósulnia ahhoz, hogy jogbiztonságról beszélhessünk? "A jog bizonyossága és feltétlen megvalósulása" - írja Kondorosi professzor. Ezen ugye már önök is elmosolyodtak? Miféle jogbiztonságról beszélünk mi itt akkor, amikor Orbán Viktor - az ugyancsak a Fidesz uralta parlament által hozott törvénnyel szemben - kijelenti, hogy nem fizetnek kártalanítást a fogvatartottaknak a méltatlan, megalázó börtönkörülmények miatt? Amikor ugyanő semmibe veszi a diszkriminált romáknak megítélt kártalanításról szóló bírósági ítéleteket?
És miféle jogbiztonság az, amikor az állam nem hajlandó megfizetni a törvényes késedelmi kamatot a kórházaknak beszállító cégeknek? Mit sem törődve azzal, hogy ezek a vállalkozások már legalább egy éve hiteleznek a kórházaknak abban a biztos hitben - mert ezt írja a jogszabály -, hogy a pénzüket a törvényes kamattal együtt kapják majd meg. Hogy némelyik tönkremegy ebben? Az államot ez ugyanúgy hidegen hagyja, mint az, hogy betartsa a saját törvényét.
Az Alkotmánybíróság (nem a mostani, a régebbi) egy döntésében kimondta:
"a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is".
Azaz bármelyik állampolgár bizton számíthat arra, hogy az állami szervek, legyen az rendőrség, ügyészség, bíróság, adó- vagy bármilyen más hatóság, úgy lép föl vele szemben, hogy mind az eljárásában, mind a döntéseiben betartja a törvényeket. Hogy például nem fordulhat elő - ami velem már megtörtént -, hogy egy szabálysértési előadóval évekig kell azon vitatkoznom, vajon feleségként jogom van-e a házastársam ügyében képviselőként eljárni. Bele van írva a törvénybe, csak el kéne olvasni. Mit tegyen ilyenkor az a polgár, akinek nem a jog a kenyere?
Talán a mindenki által leginkább ismert jogbiztonsági alapelv a visszamenőleges jogalkotás tilalma. És mégis, az Alkotmánybíróságnak (a réginek) kellett ezt elmagyaráznia anno az Antall-kormány parlamentjének. Az akkori Országgyűlés ugyanis olyan törvényt hozott, amely szerint az 1944. december 21-e és 1990. május 2-a között elkövetett egyes olyan bűncselekmények elévülése, amelyeket addig politikai okból nem üldöztek, újra kezdődik. Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte ezt a törvényt, mondván
ha az elévülés bekövetkezett, a büntethetőség kizárása alanyi jogként illeti meg az elkövetőt. A jogban való bizalom elve feltétlenül megköveteli azt, hogy ha egyszer valamely büntethetőséget megszüntető ok megvalósult, akkor a bűncselekményt ne lehessen újabb törvénnyel ismét büntethetővé tenni. Ahogy az ártatlanság vélelme nemcsak az ártatlant védi, úgy az elévülés is attól függetlenül megszünteti a büntethetőséget, hogy miért nem üldözték a bűnöst; az állam mulasztása nem eshet az ő terhére. Az ilyen jogalkotás sérti a jogbiztonságot.
A jogbiztonság még akkor is sérülhet, ha az állam formálisan ugyan betartja a szabályokat, de tisztában van azzal, hogy döntésének jogellenes következménye lesz. Bizonyára sokan emlékeznek az azeri baltás gyilkos kiadatására. Safarovot, az azeri katonatisztet a magyar bíróság életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte, mert megölte örmény katonatársát. Szabó Máté, az akkori ombudsman szerint bár a magyar állam nem sértett nemzetközi normát, amikor hozzájárult Safarov kiadatásához, azt azonban a kormánynak tudnia kellett, hogy az azeriek szemében az elítélt úgynevezett "hazafias tettet" követett el, amikor Budapesten brutálisan meggyilkolta védtelen örmény NATO-szemináriumi társát. Ezért szinte biztosra vehető volt, hogyha az elítéltet átszállítják Azerbajdzsánba, ott őt kegyelemmel szabadon engedik. Az akkori igazságügyi miniszter a nélkül járult hozzá az elítélt hazaszállításához, hogy garanciát kért volna arra, hazájában is végre fogják hajtani a magyar bíróság ítéletét.
A biztosítékok kérésének elmaradása közvetlenül veszélyeztette a jogállamiság elvének érvényesülését és az abból fakadó jogbiztonság követelményét. A kiadatás gyengíthette a hazai és a nemzetközi büntető igazságszolgáltatásba vetett állampolgári bizalmat, hiszen a kiadatás így egyfajta kegyelmi döntést tett lehetővé, felülírva a magyar bíróság ítéletét
- állapította meg az ombudsman. Safarovot Azerbajdzsánban a kiadatást követően azonnal elnöki kegyelemben részesítették és szabadlábra helyezték.
És ha már a "régi görögök is" felütéssel kezdtem, hadd fejezzem be egy időben kicsit közelebbi francia filozófus, Montesquieu idevágó mondatával: "kétfajta romlottság van; az egyik, amikor a nép nem tartja meg a törvényeket; a másik, amikor a törvények rontják meg a népet: ez gyógyíthatatlan baj, mert magában az orvosságban rejlik."
Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu
