Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt nem vette át országgyűlési képviselői mandátumát, így helyét a hatpárti ellenzéki szövetség országos listáján mandátumot nem szerzett jelöltek közül a sorban következő (39. helyen álló) Végh Noémi, a Jobbik politikusa töltheti be. A Jobbik frakciója ezzel 9 helyett 10 fős lesz, a Párbeszédé viszont (amelybe Márki-Zay ült volna) 7 helyett csak 6 tagból áll majd, ennek megfelelően változik a nekik jutó támogatás összege is, amiről itt írtunk.

Végh Noémi korábban nem volt képviselő, és politikusi tevékenységének éppúgy nincs nyoma a nyilvánosságban, mint szintén újonc párttársáénak, Szabó Hajnalkáénak. A tíztagú Jobbik frakcióból egyébként hatan most először lesznek képviselők.

Márki-Zay korábban felvetette, hogy a parlamentből kieső Szél Bernadettnek adná át a mandátumát, aki kikapott egyéni választókerületében, a Párbeszéd pedig abban reménykedett, hogy a szintén egyéniben vesztes Dorosz Dávid volt főpolgármester-helyettes vagy a listán hátrébb szereplő Kocsis-Cake Olivio lehet a kedvezményezett, de az ellenzéki pártok szombat reggeli közleményük szerint egyhangú döntéseket hoztak a megüresedett listás mandátumok betöltéséről.

Az már korábban eldőlt, hogy Karácsony Gergely főpolgármester parlamenti helyét a Párbeszéd politikusa, Szabó Rebeka zuglói alpolgármester töltheti be. Dobrev Klára DK-s EP-képviselő mandátumát pedig az LMP-s Bakos Bernadett kapja meg, így az LMP-nek is megvan a frakcióalakításhoz szükséges öt képviselője.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!