A mai napon lemondtam a Heves megyei Jobbik elnöki posztjáról, és kiléptem a Jobbik Magyarországért Mozgalomból

- írja Orbán Gábor. A politikus indoklásában megjegyzi, hogy

sajnos a barátság és a bajtársiasság jelentősége alig négy hónap alatt teljesen eltűnt a pártból, helyettük megjelent a besúgás, hátbaszúrás. Néhány hónap alatt tönkretették mindazt, amiért például én is sok társammal együtt éveken át becsülettel és alázattal dolgoztam.

Véleménye szerint a regnáló vezetés bebizonyította, hogy teljesen alkalmatlanok egy közösség vezetésére, de ahelyett, hogy magukban keresnék a hibát és lemondanának, inkább nem létező külső ellenségekre mutogatnak.

Orbán Gábor teljes bejegyzése itt olvasható.

Májusban három országgyűlési képviselő lépett ki a Jobbikból, így kilencre nőtt a frakciót maguk mögött hagyók száma. A távozók súlyos szavakat vágtak Jakab Péter elnök fejéhez. A párton belüli mozgások mögött ideológiai és hatalmi okok is vannak, a többség ugyanis már a 2022 utáni időkre készül. Arról, hogy mi is folyik a Jobbikban, nemrég hosszabb cikket írtunk:

Elolvad a frakció, a távozók leszámolást emlegetnek: mi folyik a Jobbikban?

Újabb három országgyűlési képviselő lépett ki a Jobbikból, így kilencre nőtt a frakciót maguk mögött hagyók száma. A távozók súlyos szavakat vágtak Jakab Péter elnök fejéhez. A párton belüli mozgások mögött ideológiai és hatalmi okok is vannak, a többség ugyanis már a 2022 utáni időkre készül.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!