A Huawei főleg fiatalokat célzó Honor almárkája a lehető legrosszabb időpontban, nem sokkal a kínai gyártót sújtó intézkedések bejelentése után mutatta be legújabb csúcstelefonját, amiről nem lehetett tudni, hogy kapható lesz-e Magyarországon. A bizonytalanságnak ugyanakkor vége, hiszen a Honor hazai képviselete bejelentette, hogy augusztustól Magyarországon is elérhető lesz a Honor 20.

A Huawei-ügy kellős közepén bemutatkozott a Honor 20 Pro csúcsmobil

Itt a Honor 20 és a Honor 20 Pro.

A készülékből Kínában 14 nap alatt több mint egymillió darabot vásároltak, június 21-ét követően pedig többek között Oroszországban, Indiában, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Olaszországban, Németországban és Lengyelországban kezdődik meg az értékesítés. A nyár folyamán további országokban - köztük Magyarországon is - elérhetővé válik a Honor legújabb csúcskészüléke.

A Honor 20 többdimenziós, dinamikus-holografikus üvegből készült hátlapján található a quad kamerarendszer 48 MP-es, f1.8 rekesznyílású főkamerával. A 16 MP-es kamera ultraszéles 117 °-os látószöggel bír, a makro objektív segítségével a fotónk alanyát akár 4 cm-es távolságból is megörökíthetjük, a 2 MP-es mélységérzékelő kamera pedig a profi bokeh effektért felel.

A 6,26 hüvelykes All-View kijelző (2340 x 1080 pixel) az előlap közel 91,7%-át tölti ki, az előlapon található 32 MP-es, kijelzőbe épített szelfikamera működését pedig mesterséges intelligencia támogatja. A készülékház jobb oldalán található ujjlenyomat-olvasó praktikus feloldást biztosít. A Honor 20 3750 mAh-s akkumulátorral és Kirin 980 AI lapkakészlettel érkezik, melyben a duál NPU (neurális feldolgozó egység) és duál ISP (képfeldolgozó) még magasabb szintre emelik a 48MP-es kamera képességeit.

Most akkor dobjam ki a Huawei telefonomat?

Válaszolunk a felhasználók legfontosabb kérdéseire, elmondjuk, mit is jelentenek a Huawei-telefonok tulajdonosainak a Google korlátozásai.

A Honor 20-al és a termékcsalád többi tagjával (Honor 20 Pro, Honor 20 Lite) kapcsolatos további jó hír, hogy az Android Authority értesülései szerint a Huawei körüli helyzet olyan szempontból sem érinti ezeket a készülékeket, hogy a Mate 20 és P30 mobilokhoz hasonlóan idén ősszel ezek is megkapják a Google soron következő mobil operációs rendszerét, az Android Q-t is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!