Marc Veyrat híres francia séf elvesztette perét a Michelin francia étteremkalauz ellen, amelyet azért indított, mert La Maison des Bois nevű étterme idén csak két csillagot kapott a korábbi három helyett.

Az éttermet, amely 2018-ban kapta meg harmadik csillagát, januárban minősítették vissza. Egyeurós jelképes kártérítést követelt Veyrat a visszaminősítése után elszenvedett károkért és sérelemért.

Marc Veyrat séf beperelte a Michelin-kalauzt, miután elvették egy csillagját

A francia séf rosszul viselte, hogy étterme eggyel kevesebb csillagot kapott idén.

Az illetékes nanterre-i bíróság keddi döntése szerint Veyrat semmilyen bizonyítékkal nem igazolta, hogy visszaminősítése miatt bármilyen kárt vagy sérelmet szenvedett volna

A Francia-Alpokban található Manigod településen működő étterem mesterszakácsa januárban jelentette fel a kalauz szerkesztőit, követelve, hozza nyilvánosságra minősítésének feltételeit, igazolja bizonyítékokkal szemléit, gasztronómiai kompetenciáját, értékelési módszereit, amelyek alapján erre a döntésre jutottak.

Az étteremkalauz igazgatója, Gwendal Poullennec márciusban egyebek között azzal magyarázta döntésüket, hogy az étlapon található fésűskagyló helyett a Genfi-tóból származó menyhalmájat tálaltak fel, és brit cheddar sajtot tettek az egyik ételbe, holott Veyrat folyton azzal henceg, hogy csak szülőföldjén készített sajtokat használ.

Richard Malka, a Michelin-kalauz ügyvédje szerint a bírósági döntés megerősítette a bírálat jogának szabadságát és azt, hogy a Veyrat által előadott sérelem "képzelt és alaptalan volt".

A kalauz képviselői a bíróság előtt azzal érveltek, hogy nem hozhatják nyilvánosságra értékelési rendszerük módját, szempontjait, mert azzal fel kellene fedniük éttermi kritikusaik személyazonosságát, akik ezután nem látogathatnák inkognitóban a vendéglátóhelyeket.

Kiemelt kép: Jean-Pierre CLATOT / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!