Túlélte az első Marson töltött éjszakáját a NASA Ingenuity helikoptere - írja az MTI. Az űrhivatal szerint ez egy fontos mérföldkő a robot történetében. Az ultrakönnyű gépet szombaton eresztette le a vörös bolygó felszínére a Perseverance marsjáró, amely február 18-án érkezett meg a Marsra.

Az Ingenuitynek innentől saját napelemeivel kell üzemeltetnie fűtőrendszerét, amely megvédi a fagyástól. A marsi éjszakán a hőmérséklet mínusz 90 Celsius-fokra is süllyedhet. MiMi Aung, az Ingenuity projektjének vezetője szerint ez az első alkalom, amikor a helikopter magára van hagyva. "Mostanra megkaptuk a megerősítést, hogy megfelelő hőszigeteléssel, megfelelő fűtéssel és elegendő energiával van ellátva ahhoz, hogy túlélje a hideg éjszakát és ez nagy győzelem a csapatnak. Izgatottan folytatjuk az Ingenuity első tesztrepülésének előkészületeit" - mondta a NASA szakembere.

Handout / NASA/JPL-CALTECH / AFP

A tervek szerint legkorábban április 11-én indul tesztrepülésre a minihelikopter. A következő napokban a rotorjait és motorjait tesztelik.

Ha sikerül a fel- és leszállás, ez lesz az első alkalom, amikor irányított repülést hajt végre egy ember alkotta eszköz egy idegen égitest felszínén.

Az Ingenuityn egy vászondarab is helyet kapott arról a repülőgépről, amellyel az amerikai Wright testvérek a világon elsőként a levegőbe emelkedtek 1903. december 17-én.

Az 1,8 kilogrammos drón első körben 3 méter magasra próbál majd emelkedni a Mars rendkívül ritka légkörében, 30 másodperc után pedig vissza fog térni a felszínre. A tervek szerint összesen öt, fokozatosan nehezedő manővert hajt majd végre egy hónap alatt.

A nagyjából 85 millió dollárból fejlesztett marshelikopter forradalmasíthatja az űrkutatást. A NASA szerint a marshelikopterek alkalmasak lehetnek sziklafalak, barlangok és mély kráterek feltérképezésére, tudományos műszerek szállítására, felderítőként pedig segíthetik az emberek és egyéb robotok munkáját.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!