Szeptember 16-án ismét történelmet írhat a SpaceX: a vállalat az Inspiration4 misszió keretében csupa civilekből álló legénységet tervez az űrbe küldeni - írja az AFP. A négyfős csapat három napot át keringhet a Föld körül, a küldetéssel Elon Musk cége űrturisztikai mérföldkőhöz érkezik.

Az utat Jared Isaacman amerikai milliárdos fizeti, aki egyben a misszió parancsnoka is.

Az út pontos ára nem ismert, de a becslések alapján több tízmillió dollárba kerülhet.

A küldetés jóval ambiciózusabb, mint Richard Branson és Jeff Bezos rövid, júliusi repülései. A SpaceX korábban biztosított már űrhajókat a NASA számára, de ez az első alkalom, amikor csak civileket szállít az űrbe.

John Kraus / Inspiration4 / AFP

A Dragon űrhajót a tervek alapján magyar idő szerint szeptember 16-án, hajnali 2 órakor indítják majd a Kennedy Űrközpontból. Négy nem közszereplő is Isaacmannal fog tartani, akiket egy kiválasztási programban jelöltek ki.

A 29 éves Hayley Arceneaux a csapat legfiatalabb tagja, a csontrák-túlélő a reményt szimbolizálja. Ő lesz az első ember, aki protézissel jut el az űrbe. Arceneaux egészségügyi asszisztensként dolgozik a memphisi St. Jude Gyermekkórházban, az Inspiration4 révén az intézmény számára gyűjtenek adományokat. Az egyik támogató, Chris Sembroski is kapott egy széket az űrhajón, a légierő 42 éves veteránja a nagylelkűséget jelképezi. A misszió során a felvirágzás szimbóluma Sian Proctor lesz, az 51 éves geológust 2009-ben majdnem beválasztották a NASA asztronauta programjába.

A legénység kiképzése hónapokig tartott, de a repülés teljesen automatizált lesz. A küldetés ideje alatt a résztvevők fizikai és mentális állapotát folyamatosan monitorozni fogják, a begyűjtött adatok segíthetnek felmérni, hogy az űrutazások miként hatnak a civilekre.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!