Kétnapos ülést tart a héten az Országgyűlés. A képviselők kedden elfogadhatják az 2023-as költségvetési törvényjavaslatot, írja az MTI.


Hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik a kormány kezdeményezésére összehívott rendkívüli ülés, majd ezt követően három órán keresztül interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangzanak el a parlamentben.

A képviselők bizottsági jelentéseket és összegző módosító javaslatokat is megvitatnak.

  • Elsőként tárgyalják a 2023-as büdzsét, majd egyebek mellett a távszerencsejáték szabályain változtató egyes gazdaságszabályozási tárgyú törvények módosításáról vitáznak.
  • A napirenden szerepel az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról szóló országgyűlési határozati javaslat, amely egyebek mellett azt kezdeményezi, hogy az európai parlamenti képviselőket a nemzeti parlamentek delegálják.
  • Megvitatják Magyarország alaptörvényének tizenegyedik módosítását, amely alapján 2024-től ugyanazon a napon lesznek az EP- és az önkormányzati választások. Ez az előterjesztés tartalmazza azt is, hogy a megyéket átnevezik vármegyékre.
  • A frakciófinanszírozás átalakításáról is beszélnek a képviselők az országgyűlési törvény módosításának vitájában.

Az Országgyűlés tavaszi, rendes ülésszaka június 15-ig tartott, azóta rendkívüli üléseken tanácskoznak a képviselők.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!