Alpesi turistaházban vizsgálják a műszaki cikkek, köztük a mobiltelefon hiányának egészségre gyakorolt hatását Olaszországban bátor jelentkezőkön. Öt napig kapcsolódhat ki ingyen és bérmentve 2000 méter magasságban az a tíz ember, akiket egy nemzetközi pályázaton választottak ki az észak-olaszországi Agordo városka közelében. A kísérlet pénteken kezdődött és kedden ér véget.

A projektben részt vesz egy pszichológus is, aki azt vizsgálja,

miként hat a résztvevők egészségi állapotára a modern technológia és a közösségi médiához való hozzáférés hiánya az elvonulás alatt.

Korábban már vizsgálták kutatók, hogyan hat felhasználókra, ha négy hétig mellőzik a Facebookot, most pedig arra is fény derül, hogy összességében mi történik egy több napos digitális detox alatt.

Az ingyenes alpesi üdülésre 19 ezer ember jelentkezett szerte a világból, négyezren Európán kívülről. A projektben érintett települések - Agordo és a környékén fekvő falvak - súlyos viharkárokat szenvedtek el tavaly októberben. Emma Taveri projektfelelős szerint "a természetben töltött felejthetetlen napok" mellett lehetőséget kínálnak a résztvevőknek arra, hogy segítsék a községeket az újrakezdésben.

(Kiemelt kép: AFP)

Annyira függők lettünk, hogy az már a techóriásokat is megijeszti

A nagy techcégek elindították a digitális jólét mozgalmat, így a felhasználók rádöbbenthetnek arra, mennyi időt töltenek el szolgáltatásaikkal.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!