Tornásztudásának köszönhetően tudott átszökni Dél-Koreába egy észak-koreai tornász, aki a két országot elválasztó határkerítésen átugorva jutott át a szigorúan ellenőrzött határszakaszon - jelentette a dél-koreai sajtó. A Korean Herald című lap értesülései szerint a húszas éveiben járó férfi egy három méter magas kerítést tudott átugrani, anélkül, hogy beindította volna az ott elhelyezett érzékelőket.


A férfit nagyjából 14 órával később, a határtól nagyjából egy kilométernyi távolságra fogták el dél-koreai katonák, november negyedikén, és vizsgálatot indítottak ellene, hogy megtudják, hogy miért, hogyan és hol szökött át az országba. A Herald információi szerint a magát menekültnek mondó férfinak kétszer is bizonyítania kellett állítását, hogy tornászként szerzett gyakorlata miatt volt képes átugrani a kerítést, és dél-koreai tisztségviselők előtt kellett azt megismételnie.

A hadsereg közlése szerint, a kerítés nem volt átvágva ott, ahol a férfi átjutott, csak egy kicsit le volt nyomva. A hatóságok szerint a férfi sikeres szökését kis testsúlya, valamint tornásztudása segítette. Azt még vizsgálják, hogy a szenzorok miért nem jelezték a határsértést.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!