A tavalyi hasonló akcióban országszerte közel kétszáz kereskedést ellenőrzött és a vállalkozások felénél tapasztalt jogsértést a fogyasztóvédelem. A leggyakrabban a vásárlók könyvét nem találták, a termékek és szolgáltatások árainak feltüntetésében tártak fel hiányosságokat. Visszatérő mulasztásnak bizonyult, hogy a használt autók szavatossági idejét félrevezető módon az előírtnál rövidebb időben jelölte meg a kereskedő.

A használt autókra jogszabály szerint kötelezően nem jár, de egyes cégek önként vállalhatnak jótállást. A kereskedőnek azonban minden esetben legalább egy év szavatosságot kell biztosítania a gépkocsikra. 2022 elejétől alkalmazandó új szabály, hogy a korábbi fél év helyett egy teljes esztendeig a vevőnek nincs bizonyítási kötelezettsége. Ha mentesülni akar a felelősség, a javítás költségeinek viselése alól, a szavatossági időszakban a kereskedésnek kell bizonyítania, hogy a hiba a jármű átadása után keletkezett.

A gyakorlatban előfordul, hogy kereskedő telephelyén lévő használt autó a bizományos értékesítés miatt egy magánszemélyé, az adásvétel így két magánszemély között jön létre. Ebben az esetben az eladó szavatolja, hogy a gépkocsi a vásárláskor megfelelt az adott márkájú, típusú, korú, futásteljesítményű járművel szemben támasztható követelményeknek. Ha probléma merül fel, akkor a vevőnek kell bizonyítania, hogy az általa egy éven belül észlelt hiba, vagy annak oka már akkor is megvolt az autóban, amikor átvette.

A használt autó átadás-átvételekor rendszerint rögzítik a gépkocsi állapotát, ha bejegyzik, hogy például rossz a váltó, emiatt utólag már nem emelhető kifogás. Ha magánszemély eladóval nem tudunk megegyezni, akkor az igényünk csak bírósági úton érvényesíthető. Kereskedőtől vásárlás esetén a vevő az egyszerűbb, gyorsabb és ingyenes békéltető testületi eljárást is választhatja egyedi ügye megoldása érdekében.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár azt javasolja, hogy ha használtan veszünk autót, a kellemetlen meglepetések elkerülése érdekében érdemes megbízható helyről, a jármű előzetes bevizsgálása után és előéletének ismeretében vásárolnunk. Bár külön költséggel jár, de számos későbbi probléma elkerülését segíti, ha a kocsit független szervizben alaposan átnézetjük. A kiszemelt autó életútjának lényeges adatait már több mint három éve nyilvános adatbázisból, díjmentesen, elektronikus úton le lehet kérdezni. A veszélyhelyzeti intézkedések következtében sok autó műszaki vizsgáját hamarosan meg kell újítani, ezt célszerű lehet az eladótól elvárni.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!