Sokkal szigorúbb korlátozásokat sürget a szlovák járványügyi bizottság, amely pénteken ismertette az országra vonatkozó oltási tervet - írja a Pravda.

Marek Krajčí egészségügyi miniszter péntek este tartott sajtótájékoztatót, amelyben

a szerdán bejelentett karácsonyi korlátozásoknál sokkal szigorúbb intézkedések bevezetésére kérte a szlovák kormányt.

A központi válságstáb kedd esti tárgyalása után ugyanis Igor Matovic miniszterelnök bejelentett egy sor szigorítást, azonban az egészségügyminiszter szerint mindez nem elegendő.

A szerdai bejelentés szerint ugyanis három körben valósulnak meg a korlátozások új szintjei: december 11-től be kell zárniuk az éttermeknek és vendéglátóhelyeknek, 14-től csak három napnál nem régebbi negatív teszttel fogadhatnak a szállodák és síközpontok vendégeket. A legnagyobb szigorítás december 21-től jön: ezt követően be kell zárniuk minden üzletnek és szolgáltatást nyújtó helynek az élelmiszerboltok, gyógyszertárak és drogériák kivételével.

hirdetés

Krajčí szerint azonban mindez nem elegendő, főleg annak fényében, hogy a szlovákiai adatok egyre komorabb képet mutatnak. Olyan jellegű teljes kijárási tilalmat javasol, mint amit októberben vezetett be a kormány: csak munka és iskola miatt lehetett elhagyni a lakást, kizárólag a legközebbi boltig lehetett elmenni, illetve kutyasétáltatás és idős ember ápolása céljából közlekedhettek a lakosok az utcán. A miniszter szerint főleg karácsony közeledtével ennek újbóli bevezetése elengedhetetlen ahhoz, hogy ne romoljon drasztikusan a helyzet.

"Minél később vezetjük be, annál tovább fog tartani, hogy az adatok pozitív irányba változzanak, amely lehetővé tenné, hogy lazuljanak a korlátozások az országban."

- nyilatkozta a sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta azonban, hogy a járványügyi bizottság csupán tanácsadó szerepet tölt be, kijárási korlátozást csak a kormány rendelhet el.

Javaslatuk szerint legalább január 10-ig kéne bevezetni a szigorú korlátozásokat. A kijárási tilalom mellett kitért az ünnepekre is: nyomatékosan kérte az állampolgárokat, hogy csupán a legszűkebb körben, azokkal töltsék az ünnepeket, akikkel egyébként is egy háztartásban élnek.

Ezt nyomatékosítandó, ismertette az aktuális statisztikákat: Szlovákiában átlagosan 35-en halnak meg naponta, jelenleg minden kórházban ápolt ötödik beteg meghal. Ehhez azonban hozzátartozik az is, hogy kórházi ápolásra a legsúlyosabb esetek szorulnak.

A járvány reprodukciós rátája is erősödött: 1 beteg átlagosan 1,35 embernek adja tovább a fertőzést. Ez gyakorlatban annyit jelent, hogy 100 fertőzött 135 másik, egészséges embert fertőz meg.

Lapozz az oltási ütemtervért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés