Matthew Zakrzewskit, a férfi dada azt mondta, hogy büszke arra, hogy mosolyt csalt a gyerekek arcára, akiket szexuálisan bántalmazott. A bíróság nem így gondolta, több mint 700 év börtönbüntetésre ítélték.


Gyermekenként 43,75 év börtönt ért az „öröm”, amit állítólag okozott áldozatainak a gyermekfelügyelő. A 34 éves Matthew Zakrzewskit 34 rendbeli bűncselekményben találták bűnösnek, beleértve a 14 év alatti kiskorúval elkövetett szeméremsértést.

A New York Post cikke szerint Zakrzewski több mint három éven keresztül, 2014 januárja és 2019 májusa között követte el szörnyű bűncselekményeit. Fiatal áldozatai 2 és 12 év közöttiek voltak.

– mondta az utolsó szó jogán Zakrzewski, mielőtt az Orange megyei legfelsőbb bíróság bírája, Kimberly Menninger felolvasta neki az ítéletet.

Nemcsak a bíró volt szögesen ellentétes véleményen az „örömökről”, a megrendült szülők is hasonlóképpen nyilatkoztak:

„A halálos ítélet túl jó neki... Kérlek, ne könyörülj ezen az állaton” – nyilatkoztata két áldozat nagymamája az ABC 7 szerint.

Más szülők azt mondták, bűntudat mardossa őket, amiért felbérelték „ ezt a szörnyeteget”, hogy vigyázzon a gyermekeikre.

„Életem hátralévő részében bűntudattal fogok küzdeni, amiért beengedtem ezt az állatot az életembe” – mondta egy anya.

„Egy éven keresztül havonta egyszer jött hozzánk” – mondta egy másik anya, akinek 2 éves fia lett Zakrzewski áldozata. „Az egyik első dolog, amit megtanított neki, az volt, hogy tartsa meg a titkukat.”

Végül is akkor kapták el, amikor az egyik gyermek szülei feljelentették a rendőrségen, mert szerintük Zakrzewsky „nem megfelelően érintette meg” nyolcéves fiukat, és aggodalmukat fejezték ki, hogy ez más gyermekekkel is megtörténhetett.

A Laguna Beach-i rendőrség nyomozást indított Zakrzewski ellen, és felderített egy második, hétéves áldozatot Los Angelesben, valamint további 10 fiút Dél-Kaliforniában.

2019 május 17-én tartóztatták le, és végül 16 gyermek megrontása miatt emeltek vádat ellene.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!