Szakmáry Gréta, a magyar női röplabda-válogatott ütőjátékosa szerint a románoktól elszenvedett szombati vereség után sem változott a céljuk: a nyolcaddöntőbe szeretnének jutni a budapesti társrendezésű Európa-bajnokságon.

"A harcot elvesztettük, a háborút még nem" - mondta a magyarok egyik legeredményesebbje, aki elmondta, szerettek volna a románok ellen is győzni, ugyanakkor levonták a szükséges tanulságokat.

A nyitásaink nem voltak elég kemények, az azeriek ellen ebben a játékelemben sokkal jobban kell teljesítenünk, ha borsot akarunk törni az orruk alá

- fogalmazott az MTI kérdésére a 27 éves négyes ütő.

Szakmáry a következő ellenfélről kiemelte, több komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező játékosa van, a kispadon pedig az olasz Giovanni Caprara személyében a világ egyik legjobb edzője ül.

A Németországban légióskodó röplabdázó harmadik Európa-bajnokságán szerepel: az elsőn, 2015-ben még a 14-es keretbe való bekerülésért is meg kellett küzdenie, két éve már a húzóemberek közé számított, idén pedig egyértelműen vezére a csapatnak.

"Örülök, ha segíthetem a csapatot, sokat beszéltünk is már a feladókkal, hogy ha szükségük van rám, adják oda bátran a labdát" - mondta Szakmáry, aki számára hatalmas élmény, hogy Magyarország eljutott oda, hogy női Eb-t rendezhet.

Nem sikerült megismételni a 2016-os bravúrt a románok ellen a röplabda-Eb-n

Pedig a rivális 2011 óta nem nyert Eb-meccset.

"A szurkolóink sokszor belehajszoltak már minket a győzelembe, remélem, ezúttal a továbbjutásba is bele fognak" - utalt arra az ütőjátékos, hogy a pénteki és a szombati összecsapáson is rengeteg drukker biztatta a magyar válogatottat a Papp László Sportarénában.

Nincs tragédia

Jan De Brandt szövetségi kapitány szerint a románoktól elszenvedett vereség után sincs pánikhangulat a csapatban: a belga szakember vasárnap könnyű edzést vezényelt a keret azon felének, amelyik eddig kevesebbet játszott, míg a többiek számára csak átmozgató feladatokból, és nyújtásból állt a gyakorlás a Vasas Fáy utcai kézilabdacsarnokában.

Nincs tragédia, két találkozó után van három pontunk, mindössze ennyi történt

- utalt De Brandt az első két mérkőzésre: a magyarok pénteken 3-0-ra legyőzték az észteket, majd szombaton 3-1-re kikaptak a románoktól.

Budapest, 2019. augusztus 23. Sándor Renáta (b) és Molcsányi Rita a nõi röplabda Európa-bajnokság elsõ fordulójában, a C csoportban játszott Magyarország - Észtország mérkõzésen a Papp László Budapest Sportarénában 2019. augusztus 23-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Magabiztos győzelemmel kezdték a női röpisek a hazai Európa-bajnokságot

Ennél jobban nem is kezdhetett volna a magyar válogatott.

"A most következő, azeriek és horvátok elleni mérkőzéseken kell megszerezni azokat a pontokat, amelyekre szükségünk van a nyolcaddöntőbe jutáshoz. Nem lehet feladni egyik mérkőzést sem, mert bármelyik lehet kulcsfontosságú. Úgy kell felmenni a pályára, hogy nyerni fogunk" - jelentette ki a szövetségi kapitány, aki szerint lehet álmodozni, de a realitás az, amit eddig mutatott a csapat.

Jan De Brandt kapitány szerint nem lehet feladni egyik mérkőzést sem (Fotó Facebook/Magyar Röplabda Szövetség)

"Jó színvonalon játszottunk, de nem vagyunk az európai röplabdázás elitjében" - szögezte le a belga szakember.

A magyar válogatott hétfőn 20.30-tól az azeriekkel találkozik, majd sorrendben a horvátokkal és a hollandokkal csap még össze. A hatcsapatos csoport első négy helyezettje jut tovább a nyolcaddöntőbe.

Európa-bajnokság, C csoport

A három mérkőzés után két győzelemmel álló román csapat az első játszmában 20-23-ról fordított, és bár az Eb-újonc észtek ezt követően is nagy csatára késztették őket - egy szettet el is csentek -, végül két óra alatt nyertek, ezzel a csoport második helyére léptek előre. A találkozó legeredményesebb játékosa az észtek ütője, Nette Peit volt 31 ponttal, román részről a 25 pontos Adelina Budai-Ungureanu emelkedett ki.

Vasárnapi eredmények:
Románia - Észtország 3-1 (23, -30, 19, 21)
Hollandia - Azerbajdzsán 3-0 (15, 23, 23)

Az állás: 1. Hollandia 6 pont/2 mérkőzés 2. Románia 6/3 3. Horvátország 4/2 4. Magyarország 3/2 5. Azerbajdzsán 2/2 6. Észtország 0/3.

Kiemelt fotó: MTI/Koszticsák Szilárd


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!