Rigó Csaba Balázs szerint az uniós bíróság szerint előrébb való a profit, mint az, hogy válság idején a nehezebb helyzetben lévő emberek is hozzájuthassanak az alapvető élelmiszerekhez.


Az uniós bíróság szerint előrébb való a profit, mint az, hogy válság idején a nehezebb helyzetben lévő emberek is hozzájuthassanak az alapvető élelmiszerekhez. Luxembourgban megalázták a magyarokat – vélekedett a Magyar Nemzetnek adott interjúban a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az úgynevezett Spar-ítéletről.

A lapban kedden megjelent interjúban Rigó Csaba Balázs tagadta, hogy a Spar ellen indított GVH-vizsgálat hatósági megtorlás lenne, és megjegyezte, hogy az általa vezetett szervezet úgynevezett utóvizsgálatot indított a Sparnál a cég több korábbi vállalása miatt.

– fogalmazott.

Felidézte, hogy az EU luxembourgi székhelyű bírósága szeptember 12-én közzétett ítélete szerint a magyar kormány megsértette az uniós jogot, amikor 2022-ben előírta, hogy a hazai boltok megfelelő mennyiségben tartsanak készleten ársapkás termékeket. A Spar ezt nem mindig tette meg, ezért 2023-ban megbírságolták, ami miatt a boltlánc pert indított Magyarországon.

"Rögzítem először is, hogy az ügyben a GVH semmilyen formában nem vett részt. Véleményem ugyanakkor nagyon is van róla. Mint azt korábban leszögeztem, az ársapkák bevezetése kemény beavatkozás volt a versenyviszonyokba, ilyen intézkedés pedig csak különleges körülmények között és kizárólag átmeneti jelleggel alkalmazható. A kormány akkor döntött az ársapkák mellett, amikor vágtató infláció volt, s garantálni kellett, hogy legalább az alapvető élelmiszerekhez hozzájuthassanak a fogyasztók megfizethető áron. Hús, cukor, tej, olaj, liszt és még sorolhatnám. A kormányzati döntés akkor – megítélésem szerint – helyes, szociálpolitikai szempontból érthető volt, és ami a legfontosabb, a magyar emberek érdekét szolgálta.

– fejtette ki a versenyhivatal elnöke az interjúban.

Hangsúlyozta, hogy a kormánynak, legyen szó bármely ország bármely kormányáról, felelőssége, hogy megvédje az ország lakosait a váratlan, súlyos következményekkel fenyegető gazdasági helyzetektől. A cél eléréséhez az ársapka időszakos alkalmazása megfelelő eszköz volt – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy több nagy boltláncot is vizsgálnak, miután a nemzetgazdasági tárca augusztus végén megkereste a GVH-t. A minisztérium ugyanis azt tapasztalta, hogy a kötelező akciózás kivezetése után a kereskedelmi láncok egyidejű és jelentős mértékű áremeléseket hajtottak végre több alapvető terméknél, így a cukornál, a lisztnél és bizonyos típusú tejnél.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!