Hónapok óta nyomozott a román csendőrség a Tate testvérek után, csak a megfelelő alkalomra vártak.


Egy Greta Thunbergnek címzett videó is hozzájárulhatott Andrew Tate letartóztatásához, írja külföldi lapok alapján a Telex. A kick-boxerből lett nyíltan nőgyülölő brit influenszert december 29-én tartóztatta le a román csendőrség.

A Gândul nevű helyi újság szerint a Tate testvérpár posztjai alapján jöttek rá, hogy mindketten az országban tartózkodnak, amiben nagy szerepe lehetett a pizzásdoboznak is. A lap úgy tudja, hogy

Az AFP rá is kérdezett, hogy valóban a pizzásdoboz vezette-e őket nyomra. A válaszból kiderül, hogy más módszerekkel is dolgoznak annak megállapítására, hogy valaki az országban tartózkodik vagy sem. A pizzásdoboz pedig csak megerősítette, amit tudtak.

A kétperces videó egy pontján valaki benyújt két doboz pizzát a szivarozva szónokló Tate-nek. A dobozokon pedig jól látszik egy román hálózat, a Jerry's Pizza logója.

Andrew Tate és Greta Thunberg online vitája néhány napja kezdődött, amikor a magát „billiárdosnak” valló brit influenszer az autói fogyasztási adatait akarta megosztani a klímaaktivistával. Azzal vágott fel ugyanis, hogy 33 autója van, és hogy ha Thunberg ad egy e-mail címet, elküldi neki a kocsik adatait és hogy mennyi károsanyagot bocsátanak ki.

Thunberg erre viszont nagyon frappánsan reagált, és [email protected] címet adta meg, azaz "[email protected]ársajátéleted.com", ezzel utalva arra, hogy Tate valójában a semmire vág fel. Ezután posztolta Tate a lebukásához részben vezető felvételt.

Thunberg újabb csattanós reakcióval zárt le az ügyet. A posztban azt írta, hogy így jár, aki nem hasznosítja újra a pizzásdobozt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!