A 19-es körzet (egy tűzoltós sorozat) és A Grace klinika producere mondta el, hogy eladományozták a forgatásokhoz szükséges eszközöket.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/228474-461139-1665602660-180211-717489-1584795603-076-grey-s-anatomy-tv-saison-x-2013-019-e1584794588560.jpg)
A 19-es körzetnél szerencsére volt háromszáz maszkunk, amit a helyi tűzoltóságnak adtunk. Nagyon jól jött nekik. A Grace klinikánál maradt még a készleten köpeny és kesztyű is, amit szintén eladományozunk. Nagyon hálásuk vagyunk, hogy az egészségügyi dolgozók ilyen keményen dolgoznak ezekben a nehéz időkben, a felajánlások mellett pedig azzal segítünk, hogy otthon maradunk
- szemlézte Krista Vernoff szavait a Deadline.
Egy kanadai orvosos produkció, a Good Doctor szintén felvette a kapcsolatot az egészségügyi intézményekkel, hogy mivel tudnak hozzájárulni a járvány miatt egyre fogyó eszközök pótlásához.
Kiemelt kép: AFP