Az új koronavírus-járvány kitörése óta többször lehetett hallani olyan hangokat, amik arra szólították fel a gigantikus tech cégeket, hogy a tudásukat bevetve segítsenek a kórokozó elleni küzdelemben. Úgy tűnik, hogy az üzenet eljutott a Google és az Apple fejeseihez is, ugyanis a két cég jelenleg azon dolgozik, hogy olyan funkció kerüljön az Android és iOS mobil operációs rendszert futtató telefonokra, ami jelzést küld, ha olyan személlyel kerültünk - hosszabb - kapcsolatba, aki igazoltan fertőzött.

Nem letölthető mobilapplikációról van szó,

hanem egy olyan, az operációs rendszerekbe beépített kontaktkövető megoldásról, ami a Bluetooth segítségével gyűjtené be, az önként és névtelen módon megadott információkat. Utóbbival kapcsolatban a titkosításra vonatkozó technikai vázlatokat már közzé is tették a vállalatok, hogy minél hamarabb elejét vegyék azoknak a feltételezéseknek, hogy az új megoldás alkalmas lehet a felhasználók megfigyelésére.

Fotó: Google / Apple

Az Apple és a Google hangsúlyozza, hogy az általuk fejlesztett, és május közepére ígért megoldás nem GPS-alapú, tehát nem figyeli, pontosan hol történt a kapcsolat egy fertőzöttel, csupán azt vizsgálja, hogy egyáltalán kapcsolatba kerültünk-e valakivel, aki igazoltan fertőzött. Utóbbi a rendszer egyik legfontosabb része, hiszen ahhoz, hogy a funkció rendesen működhessen, rengeteg felhasználó szükséges (ez a kisebbik gond), akik önként osztják meg az információt arról, hogy megfertőződött-e a koronavírussal.

Kiemelt kép: WANG ZHAO / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!