Nagyon úgy fest, idén is sajátos módon költ a Gazdaságvédelmi Alapból a kormány. Az elmúlt szűk egy hónapban 223 milliárd forintot csoportosított át ebből a keretből (és más tartalékokból további 25 milliárd forintot) a kabinet, és a Népszava összesítése szerint ugyanakkor a kiadások jelentős része - mintegy 115 milliárd forint - csakúgy, mint korábban, az állami működésre ment el.


Érdemes felidézni: tavaly a Gazdaságvédelmi Alapból kifolyatott 4030 milliárd forintnak csupán nem egészen az egynegyede, 908 milliárd forint ment közvetlen gazdaságvédelmi támogatásra, amelyet a cégek kaptak meg. Ennél nagyobb összeget, 1200 milliárd forintot állami cégek nyeltek el, de jutott 42 milliárd forint bélyegvásárlásra is, de csak készpénzben és csak tavaly 137,7 milliárd forintot kaptak a gazdaságvédelmi alapból a Fideszhez köthető, vagy egyenesen a kormánytagok által irányított közalapítványok.

Visszatérve az elmúlt szűk egy hónap tartalékból való költekezésére: a lap gyűjtése szerint

  • nagyobb összegeket - összesen 42 milliárdot - kapott a Közbeszerzési Főigazgatóság központi beszerzések lebonyolítására
  • rendszeresen a gazdasági újraindítási alap kasszájához járul a Külgazdasági és Külügyminisztérium is a diplomáciai testületek ilyen-olyan pluszkiadásait fedezendő
  • a Nemzeti Adó- és Vámhivatal beruházásokra és dologi kiadásokra - vagyis beszerzésekre - 14,5 milliárdot kapott,
  • a Magyar Államkincstár pedig 6,6 milliárd forintot.
  • hasonló összeg jutott a vízügy beruházásaira,
  • a Debrecenben épülő oltóanyaggyár pedig 2,3 milliárd forint pluszforrást kapott.

Meglehetősen nagy összeg - 15,5 milliárd forint - jutott civil szerveződések támogatásra is. A pénzt a Miniszterelnökség kapja, és a tárca osztja tovább, de ismerve a kormány prioritásait, a civil szervezetek támogatása jelentős részben alighanem a kormánypárt hátországának feltőkésítésre megy majd, fogalmaz a Népszava.

"További 38 milliárd forint jutott közútépítésekre, és útfejlesztésre, míg egy kis rész - összesen 1,7 milliárd forint - jutott most a turizmusnak. Az önkormányzatok 26,7 milliárd forintot kaptak, ennek nagyobb részét a Magyar Falu Program keretében pályázhatják meg a települések. Az elmúlt egy hónap költései között a korábbi nagy kedvencekre - egyházak, sport, határon túliak támogatása - most kevesebbet fordított a kormány. Az egyházaknak most csak 6,1 milliárd forint csurrant, miközben oktatási, kulturális, művészeti célokra 13,8 milliárdot költött a kormány."

Nem csoda, hogy októberben gigantikus hiányt hozott össze a kormány.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!