Az Oxfam nemzetközi civil szervezet jelentése alapján a Föld népességének leggazdagabbjai több mint kétszer annyi klímakárosító szén-dioxidot bocsátanak a légkörbe, mint az emberiség szegényebb része - írja az MTI. A jelentést az ENSZ-közgyűlés 75. ülésszakának kedden kezdődő általános vitája előtt mutatták be.

A szakértők a klímapolitikai szempontból fontos, 1990 és 2015 közötti periódusra koncentráltak, amikor az emisszió világszerte megduplázódott.

Ebben az időszakban a világ lakosságának leggazdagabb 10 százalékához, 630 millió emberhez köthető a szén-dioxid-kibocsátás 52 százaléka.

A leggazdagabb 1 százalék, 63 millió fő további 15 százalékért felelős, miközben a világ lakossága szegényebbik felének csupán a károsanyag-kibocsátás 7 százaléka róható fel.

Kép: Getty Images

A klímaválság katasztrofális következményei már ma is több helyen érezhetőek.

"Ezért felelős az a politika is, amely a fogyasztási ingerekre alapoz, egyre nagyobb növekedést ígér, a világot pedig ökonómiai győztesekre és vesztesekre osztja

- mondta Ellen Ehmke, az Oxfam Németország munkatársa hozzátéve, hogy a gazdag kisebbség fogyasztási lázának árát a legszegényebbek fizetik meg. Ehmke szerint a klímakrízist és az egyenlőtlenség problémáját együtt kell megoldani, az első lépés pedig a klímakárosító városi terepjárók és a gyakori repülés megadóztatása lehetne.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!