A Samsung augusztus 10-én mutatta be a legújabb, hajlítható kijelzős okostelefonjait, és ezzel párhuzamosan lehullott a lepel a Galaxy Buds 2 Pro vezeték nélküli fülesről, illetve a Galaxy Watch 5 okosórákról. Idén érkezett sima és Pro modell, én az utóbbit vettem szemügyre, és bár alapvetően itt is csak ráncfelvarrás történt, mint a mobiloknál, de az aksi kapacitásának növelése olyan jelentős változás, ami egészen új megvilágításba helyezi a gyártó újdonságát.

Kapcsolódó

Közel egymilliót kell fizetni a Samsung legerősebb hajlítható kijelzős mobiljáért

Ráncfelvarrást kaptak a Samsung új hajlítható kijelzős készülékei, komoly előrelépésről sem a Z Fold4, sem a Z Flip4 esetében nem lehet beszélni.

Samsung Galaxy Watch 5 Pro okosóra

Ami sokakat érzékenyen fog érinteni, hogy a kötelező változások egyike pont az óra külsejénél tapasztalható: idén az új modellek mindegyikéről száműzték a menükezelésre és egyéb feladatokra használható, forgatható lünettát. Maga a funkció ugyanakkor nem tűnt el teljesen, hiszen a tesztalanyunk esetében az ujjunkat az érintésérzékeny kijelző külső gyűrűjén végighúzva megkapjuk ugyanezt, az eszköz motorja még haptikus visszajelzést is biztosít, de a mechanikus megoldást ezt nem helyettesíti. A teszt során ráadásul az is sokszor előfordult, hogy a forgatást imitálva az ujjam olyan funkciókat hívott elő, amiket valójában nem akartam.

Adrian Zoltán / 24.hu Kicsit azért fáj a lünetta hiánya.

A Pro modellből csak 45 mm-es változat készült, aminek a vastagsága szenzorokkal együtt 15 mm, a súlya pedig 46,5 gramm. Kifejezetten méretes óráról beszélünk, ami vékonyabb csuklón nem feltétlenül mutat jól - bár ennek megítélése nyilván teljesen szubjektív. A fentiekből fakadóan viszont a kijelző is viszonylag nagy: 1,4 hüvelykes OLED panelt kapunk, 450 x 450 pixel felbontással és olyan fényerővel, aminek hála még a nyári tűző napon is minden tökéletesen látszik a képernyőn. A közvetített kép minősége parádés, csodásan élénkek a színek, tökéletes a kontraszt, most is rengeteg óralap közül választhatunk, természetesen van always on display funkció, és a kézmozdulatra "életre kelő" kijelző is hibátlanul működik.

Az óratok titánból készült, a kijelzőt pedig zafírkristály védi, így az óra strapabíró, még a MIL-STD-810G katonai minősítést is megkapta, ami mellé IP68 szabvány szerinti védelem is jár. Adott tehát a por- és vízállóság, és úszni is vihető az eszköz, hiszen a gyártó 50 méteres mélységig garantálja, hogy megbirkózik a rá nehezedő nyomással. Bár lünetta nincs, az üveg nem az óratok "tetején", hanem egy bemélyedésben kap helyet, ami okán egyrészt jól néz ki, másrészt ez is nyújt egyfajta védelmet az esetleges óvatlan, falhoz csapós mozdulatokkal szemben.

Egy átlagos csuklón így mutat a Samsung újdonsága.

Tesztalanyunk a hagyományos "lyukas" szíj helyett ezúttal békazáras csatot kapott, ami a gyártó elmondása szerint a korábbinál biztonságosabb viseletet biztosít. Ez még igaz is lehet, nekem a hagyományos kivitellel sosem volt ilyen jellegű problémám, ugyanakkor ezen megoldás beállítása és használata számomra elsőre kicsit macerásnak tűnt. Az óra ezen része persze könnyedén cserélhető, léteznek erre a célra hivatalos kiegészítők, illetve az utángyártott, 20 mm-es szíjak is használhatók, ha nem lennénk megelégedve az alap verzióval.

A Pro modell amúgy a prémium minőségű anyaghasználatban, a speciális csatban és a nagyobb aksiban (erre még visszatérünk) különbözik a sima Galaxy Watch 5-től, ami viszont a vékonyabb csuklójúak nagy örömére 40 és 44 mm-es változatban is elérhető.

Az órán két gombot találunk, a jobb oldalon, ezek ismét programozhatók, illetve segítenek a menük kezelésében. Operációs rendszerként a Google-féle Wear Os 3.0-t kapjuk One UI Watch 4.5 kezelőfelülettel, és az óra használatához szükséges a Galaxy Wearable, illetve a Samsung Health Monitor alkalmazás is - utóbbi viszont csak a gyártó telefonjaira elérhető. Hogy ez pontosan milyen kompromisszumokkal jár, arra kicsit később szintén kitérek részletesebben. Ami a kezelést illeti, az továbbra is pofonegyszerű. Az érintőképernyő azonnal reagál mindenre,

  • fentről lefelé suhintva a beállítások érhetők el,
  • lentről felfelé a telepített alkalmazások,
  • balról jobbra az értesítések,
  • jobbról balra pedig az általunk legfontosabbnak ítélt funkciók,

és az utóbbiak sorrendjét természetesen most is testre szabhatjuk.

Szinte mindent tud

A funkciók terén a Galaxy Watch 5 Pro abszolút kielégíti az átlagos igényeket (komoly edzésekhez, túrákhoz azért még mindig egy célspecifikus eszköz ajánlott), és a Samsungnak egy év alatt sikerült tovább csiszolnia a szolgáltatásokat, sőt, idén még egészen új fejlesztésekre is futotta.

Adott a beépített GPS, a lépésszámlálás, az alvás- és stressz-szint figyelés, a véroxigénszint és a testtömeg index nyomon követése, most sem maradt ki a pulzus- és vérnyomásmérés, van EKG funkció, és az óra legalább 90 különböző mozgást és edzéstípust képes monitorozni. Az órával tudunk telefonálni (az LTE-s verzió esetében ehhez mobil sem kell), van belső tárhely (16 GB) a zenéknek, a Wear OS-nek hála meglehetősen széles a telepíthető (és valóban hasznos) alkalmazások listája, illetve itt is adott a napjainkban egyre fontosabb NFC, aminek hála a Google Walleten keresztül elérhető az órás fizetés - már amennyiben van kompatibilis kártyánk.

Adrian Zoltán / 24.hu Szenzorok figyelnek mindent a karunkon.

A Samsung állítása szerint a korábbinál pontosabb méréseket biztosító szenzorok kerültek az órába, de ettől függetlenül az eszköz kapcsolódó funkciói és a Samsung Health alkalmazás most is rendszeresen felhívják a figyelmet arra, hogy a Galaxy Watch 5 Pro nem ér a profi orvosi eszközök nyomába. Magyarán az eszköz által prezentált adatok alapján semmiképp nem szabad az egészségünkre vonatkozó messzemenő következtetéseket levonni.

Az esetleges kiugró értékeket érdemes minden esetben orvossal ellenőriztetni.

Ettől függetlenül a nálam járt példány elég pontos értékekkel szolgált, legyen szó akár a pulzusról, akár a vérnyomásról. Utóbbi beállításához szükséges egy rendes vérnyomásmérő is, és a konfigurálás után rendszeresen összevetettem az óra adatait az orvosi eszközömmel. Az eltérések minimálisak voltak, ami egy hozzám hasonló, magas vérnyomással diagnosztizált felhasználó számára azért tényleg elég fontos, így rendszeresen használtam is ezt a funkciót.

Ezen a ponton viszont muszáj kitérni arra, hogy az EKG és a vérnyomásmérő funkció csak azok számára érhető el, akik valamilyen Samsung okostelefonnal rendelkeznek, ugyanis ezen opciók kihasználásához szükséges a Samsung Health Monitor alkalmazás, ami viszont csak a gyártó telefonjaira tölthető le. Magyarán, bármelyik Galaxy Watch 5 mellett is tesszük le a voksunkat, egyes funkciókat csak akkor érünk el, ha a Samsung ökoszisztémán belül maradunk.

Galéria

Adrian Zoltán / 24.hu

A vérnyomásmérő meglepően pontos értékeket adott.

24huGaléria

A Galaxy Watch 5 Pro a Samsung eddigi legjobb okosórája

A Galaxy Watch 5 Pro a Samsung eddigi legjobb okosórája

1/3 Adrian Zoltán / 24.hu

A vérnyomásmérő meglepően pontos értékeket adott.

Fotó megosztása:

2/3 Adrian Zoltán / 24.hu

Mindent is figyel.

Fotó megosztása:

3/3 Adrian Zoltán / 24.hu

Van EKG, de ez messze nem egy orvosi műszer.

Fotó megosztása:

Kapcsolódó cikkek

Itt az új Samsung Gear S3 okosóra, ami minden hibájával együtt is tuti elveszi az életed

galaxy

Egész jó a Fitbit okosórája, de az árát csúnyán benézték

fitbit

Futni indultam, de időutazás lett belőle

edzés

Ezért az okosóráért már hajlandók lennénk fizetni

fitbit versa

Kipróbáltuk, és nem hülyeség a wifi a mosógépben!

WD90N644OOW

Fotó megosztása:

Szerencsére ez nem vonatkozik a vadonatúj Track Back funkcióra, ami azoknak lehet hasznos, akik sűrűn túráznak vagy bicikliznek a szabadban. Korábban már találkozhattunk ilyesmivel a Honor és a Huawei óráiban is, és lényegében arról van szó, hogy az óra szépen rögzíti az útvonalunkat, majd segít nekünk abban, hogy pontosan arra haladjunk vissza, amerről érkeztünk, ezzel elkerülve egy esetleges eltévedést. Hála a GPS-nek a mérés elég pontos, és a számlapon grafikus formában is nyomon követhető a megtett út, továbbá az is, ha visszafelé letérnénk a rögzített szakaszról.

Ehhez kapcsolódó újdonság továbbá, hogy az órára már GPX fájlok is feltölthetők, így adott a lehetőség, hogy mások útvonalait járjuk be az óránk segítségével. Ennek egyetlen hátránya, hogy a teszt folyamán ez a funkció kizárólag a kerékpár és túrázás opciók esetén volt elérhető, a futás és a séta lehetőségeknél nem, ami érthetetlen döntés a Samsung részéről.

Végre bírja szuflával

A helyzet az, hogy az új külsőt, a csatot és a Track Back funkciót leszámítva a cikk akár szólhatna a tavalyi Galaxy Watch 4 Classicról is, amit a magam részéről nagyon szeretek, egyetlen dolgot leszámítva: az akkumulátorát. Abban az órában egy 361 milliamperórás telep kapott helyet, ami átlagos használat mellett egyetlen napig volt képes életben tartani az órát.

Ha reggel levettem a töltőről, este rakhattam is vissza, hogy másnap újra használható legyen. Ezzel például az alváskövetés funkció értelmét vesztette, de engem egész egyszerűen idegesített, hogy egy ilyen drága eszközt minden nap a töltőbölcsőre kellett helyezni, miközben a nagyjából hasonló képességekkel bíró Huawei órák például napokig bírták hasonló funkciókkal.

Ennek a problémának viszont most vége, hiszen a gyártó a Pro modellbe már egy 590 milliamperós telepet épített, ami tényleg számottevő előrelépés az elődökhöz képest. Esetemben az óra három napig bírta töltés nélkül

  • bekapcsolt értesítésekkel,
  • normál fényerőn,
  • heti három beltéri edzéssel,
  • folyamatos pulzusméréssel,
  • rendszeres vérnyomás- és EKG-monitorozással,
  • alvásfigyeléssel.

Az always on display funkciót ugyan kikapcsoltam, és hosszabb túrán sem voltam, ahol folyamatosan rögzített volna a GPS, de az üzemidő még ennek fényében is parádés, a Samsung lényegében lekörözte a másik nagy kedvencemet, a TicWatch Pro 3 Ultra GPS-t.

A Galaxy Watch eddig is a legjobb Wear OS-t használó, viselhető kütyü volt, de a Samsung végre meghallgatta a felhasználók sirámait, és a nagyobb aksinak hála megalkották az eddigi legjobb okosórájukat, így nem nagyon van már mibe belekötni. Az egyetlen fájó pont az ár. A gyártó ceruzája elég vastagon fogott, amiben persze közrejátszik, hogy a forint egy év alatt hatalmasat gyengült az euróhoz képest. Ennek eredményeként a sima Galaxy Watch 5 Pro 205 ezerért vihető haza, míg az eSIM fogadására alkalmas LTE verziója 225 ezer forintba kerül. Bármennyire is tetszik az új modell, azért ezek az árcédulák elég húzósak egy viselhető eszközért.

Adrian Zoltán / 24.hu Van vezeték nélküli töltés, de csak Samsung gyártmányú eszközökkel tudjuk kihasználni.

Az alap Galaxy Watch 5 modellek ennél szerencsére valamivel olcsóbbak lettek, szóval, ha valakinek nem olyan fontos az üzemidő, mint például nekem, annak ott a 40 mm-es változata 130 ezer forintért, a 44 mm-es 145 ezerért, és ezekből a változatokból is akad LTE variáns: a kisebb óra esetében ez a típus 150 ezer forintot kóstál, míg a nagyobb modellért 165 ezret kérnek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!