Fordulatos cirkusz alakult ki a Kanadai nagydíj után, ahol Sebastian Vettel az élen haladt, azonban elmérte az egyik kanyar a 48. körben és kisodródott a fűre. Ugyan gyorsan korrigált, a versenybírák szerint veszélyesen kormányozta vissza autóját a pályára, amiért öt másodperces büntetést kapott. Ez pont elég volt a második helyezett Lewis Hamiltonnak, aki ugyan nem előzte meg ellenfelét, a büntetés miatt mégis a brit pilóta nyerte hivatalosan a futamot.

Óriási hiba miatt bukta Vettel a Kanadai Nagydíjat

Egyetlen kihagyás elég volt ahhoz, hogy Lewis Hamilton ölébe hulljon a győzelem.

A Ferrari elsőre nem fellebbezte meg a döntést, ám utólag a telemetriai adatokat megvizsgálva olyan körülményekre, bizonyítékokra bukkant, hogy mégis jogorvoslatért fordult utólag - amelyre egyébként a szabályok értelmében lehetőségük van az olaszoknak.

A meghallgatásra a Francia Nagydíj pénteki szabadedzése előtt nem sokkal kerül sor, 14 óra 15 perckor, melyen a montreali futam négy versenyfelügyelője mellett Sebastian Vettel érkezik majd. A hallottak alapján dönt majd a négy bíra, hogy az esetet továbbküldik-e a Nemzetközi Autós Szövetségnek (FIA), vagy sem.

Mondjuk sok idejük nem lesz csevegni, mivel háromkor már a második szabadedzés elkezdődik, amelyen ott kell lennie Vettel mellett a négy versenybíra közül Mathieu Remmerie-nek is.

Kiemelt kép: Mark Thompson/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!