A Ferencváros női kézilabdacsapata 31-22-re verte a Győri Audi ETO KC-t az NB I-ben.

Kapcsolódó

Idén nem lesz Győri-Fradi kupadöntő a női kéziseknél

A két nagyágyú már az elődöntőben találkozik egymással.

Jobban kezdette a Győri ETO, amely 2-2 után kétgólos előnyre tett szert, de ezután egy 5-0-s sorozatot produkált a hatalmas fordulatszámon pörgő Fradi. Ezt a háromgólos előnyt az első félidőben tartani tudták a hazaiak, majd 13-11-et követően a győriek hibát hibára halmoztak, aminek az lett a vége, hogy félidőre 17-11-gyel vonultak a csapatok.

Térfélcsere után Bíró Blanka továbbra is parádézott a kapuban, a győriek védekezése nagyon nem állt össze, ráadásul sorban kapták a kiállításokat is. Emellé még az olyan rutinos játékosok is heteseket rontottak, mint Görbicz Anita. Az ETO képzelen volt összeszedni magát, a Ferencvárost pedig vitte a lendület és végül ripityára verte a Bajnokok Ligája címvédőjét.

A Ferencváros 2017 óta először tudott nyerni a Győri ETO ellen. Jobb egymás elleni mérlegével az FTC állt a tabella élére öt mérkőzéssel a bajnokság vége előtt.

Végeredmény - Női kézilabda NB I, 21. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria-Győri Audi ETO KC 31-22 (17-11)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!