Olyan volt, mintha visszarepültünk volna az időben 15 évet: ennyire családias hangulat utoljára ekkor, a legelső Fishing idején lehetett a fesztiválnak otthont adó kempingben.

Az idei volt zsinórban a harmadik év, hogy a Fishing on Orfű csapata egy kisebb fesztivált is szervezett az általuk nemrég megvásárolt Panoráma Campingbe. Először 2021-ben hirdették meg a Minifishinget, miután kiderült, hogy a járványügyi korlátozások enyhítésének köszönhetően már júniusban is lehet rendezvényeket tartani (a nagy Fishing ekkor augusztus végén volt). Tavaly pedig a Kispál és a Borz visszatérésére húztak fel egy kétnapos rendezvényt Kispál on Orfű néven.

Az utóbbin abszolút teltház volt – annyi embert engedtek be, ahányan elférnek a Nagyszínpad előtti domboldalon –, és emlékeim szerint az előbbin is sikerült nagyjából hozni azt a létszámot, amiben limitálták a befogadóképességet. Nem csoda, hiszen az volt az első nagyobb fesztivál a karantént követően, szóval mindenki ki volt éhezve a bulizásra. A Kispál pedig önmagában is akkora húzónév, hogy valószínűleg jóval több jegy is elment volna rájuk.

Valószínűleg a fenti pozitív példák miatt döntött úgy a stáb, hogy idén sem szakítják meg a hagyományt. Ezúttal Happy Fisherman Camp néven hirdettek háromnapos nyárzáró bulit az augusztus 20-i hétvégére, de az egyértelműsítés jegyében később a Minifishinget is hozzácsapták az elnevezéshez. Én egy napot voltam ott a háromból, ez alapján írom le most a benyomásaimat.

Értelmezhető méretű tőmeg a Nagyszínpad előtt is csak az esti fő fellépőkre (pénteken az Esti Kornélra és az Elefántra) gyűlt össze, előtte még a fél 7-es sávban is csak szellősen álldogáltak az emberek. És ez nem is a szokásos fő nagyszínpad helyén volt, hanem az eleve kisebb nézőterrel rendelkező második számúén.

A megszokottnál csekélyebb érdeklődés egyik oka az lehetett, hogy relatíve kevés volt a húzónév: kimondottan a tehetségmutatásra és a feltörekvő előadókra helyezték a hangsúlyt, ami alapvetően tök jó cél, de ha mellette nincsenek ott a megszokott sztárok is a programban, a jelek szerint nem bír elegendő vonzóerővel. Külön furcsa, hogy Lovasi András a Fishing történetében először nem lépett fel sem a Kiscsillaggal, sem más formációval, valamint kimaradt a másik pécsi húzónév, a 30Y is.

Közrejátszhatott emellett az is, hogy nyár végére már mindenki kifesztiválozta magát és elköltötte az erre szánt pénzét máshol (vagy június végén ugyanitt). Az ugyanezen a hétvégén zajló Alterába és Fekete Zaj pedig szintén szívhatott el potenciális résztvevőket.

Adódott egy előre nem látott fejlemény is: kapunyitás előtt néhány nappal jelentették be, hogy halaszthatatlan felújítási munkák miatt le kellett zárniuk a kemping felső részét, ahol az eredetileg tervezett négy helyszínből kettő (Borfalu, A tűzhöz közel) lett volna. Senkinek nem mondták le a koncertjét, de újra kellett tervezni a kezdési időpontokat és azt is, ki hol lép fel.

A Nagyszínpad mellett csak két másik helyszín volt, a már jól ismert Amondó, valamint egy Panoráma színpadnak keresztelt zsebkendőnyi pódium az ételutca túlsó végén (ide kerültek A tűzhöz közel fellépői). A névválasztásnak vicces kontextust adott, hogy míg a Művészetek Völgyében a legnagyobb színpadot hívják így, itt a legkisebb viselte ezt a nevet.

Off programokat ezúttal egyáltalán nem hirdettek meg (szemben az első Minifishinggel, amikor sör- és fröccstúrákat is tartottak), a napközbeni legmelegebb órákat így valószínűleg mindenki a tóparton, vagy a kemping valamelyik árnyékos részén hűsölve töltötte.

Az árak viszont a jelenleg megszokott átlagos fesztiválszinthez (különösen a pár nappal korábban zárult Szigethez) képest egészen normálisak voltak: korsó sör 1000, borok decije 500 forint, a fröccshöz a szódát ráadásul ezúttal is ingyen adták. A mini borutca egyik standjánál pedig mindössze 2500 forintért egy üveg rozét és egy liter szódát is lehetett kapni, ami ár/érték arányban messze a legjobbnak bizonyult. Hot dogot 1000 forintért, sajtos-tejfölös lángost 1500-ért kínáltak, ennél már a balatoni büfék is drágábbak.

Én végül nem jutottam el rá, de kifejezetten izgalmas kezdeményezésnek tűnt az Orfű összehoz, aminek keretében minden nap 2-2, előzetes közönségszavazással összepárosított zenész adott közönség koncertet – olyanok, akik korábban soha nem játszottak még együtt. Csorba Lóci Kamával, Kiss Flóra Egyedi Péterrel, Lee Olivér pedig Jónás Verával került össze, mindenképp érdemes lesz megnézni a felvételeket, ha majd közzéteszik őket. A koncepcióban pedig bőven van még potenciál, remélhetőleg a jövő évi nagy Fishing programjába is átmentik.

Nem mernék nagyobb tétben fogadni rá, hogy jövőre is megrendezik, de ha kiegyensúlyozottabbá tennék az elsővonalas és a feltörekvő előadók arányát (ami most erősen az utóbbiak felé lejtett), simán nőhet az érdeklődés, és akár 2500-3000 embernek is lehet ez az ideális nyárzárása. A helyszíntől a feelingig minden más adott hozzá.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!