Háromszáz elektromos rollerből álló flotta kiépítését tervezi Hódmezővásárhelyen Grezsa István függetlenként induló, de a Fidesz által támogatott polgármesterjelölt. A politikus pénteken az alföldi településen tartott sajtótájékoztatóján - melyre maga is egy elektromos rollerrel érkezett - azt mondta, Hódmezővásárhely óriási város, csaknem 50 ezer hektár a közigazgatási területe, ezért nehéz megszervezni a közlekedést.

Jelentős változást hoz majd a tram-train elkészülte - a tervek szerint 2021 szeptemberére - amely félórás villamosúttal összeköti Hódmezővásárhely és Szeged belvárosát

- közölte a polgármesterjelölt.

Grezsa István bejelentette, a tram-train környezetbarát beruházásához csatlakozva elektromosroller-rendszer kiépítését tervezi, amely elsősorban a fiatalabb korosztálynak lehet vonzó.

A politikus kifejtette, Európa egyik legolcsóbban működtethető elektromosroller-flottáját szeretné Hódmezővásárhelyen kialakítani. A városban több ponton elhelyezett eszközöket mobiltelefonos alkalmazás segítségével lehetne bérelni.

A teljes rendszer 2021 szeptemberétől működne, de a próbaüzem már jövőre elkezdődhetne

- tudatta Grezsa István.

Hódmezővásárhely a kerékpárok városa, csaknem 70 ezer bicikli van a helybeliek tulajdonában. A rollereket nem a kerékpárok helyett, hanem azok mellett használnák - mondta a politikus.

A város kiválóan alkalmas az új szolgáltatás bevezetésére, hiszen belterületen 32 kilométer, külterületen 50 kilométer kerékpárút van, és a Modern városok program keretében további 117 kilométer építését tervezik - közölte a polgármesterjelölt.

Kisdobrony, 2017. október 25. Az óvodások fellépését nézi Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelõs kormánybiztosa a magyarországi támogatásból felújított magyar óvoda átadásán a kárpátaljai Kisdobronyban 2017. október 25-én. Ezen a napon hat, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújított magyar óvodát adtak át Kárpátalján. MTI Fotó: Nemes János

Iskolák előtt kampányolt a fideszes jelölt Hódmezővásárhelyen

Törvényt szeghetett.

A 14 évesnél idősebb érdeklődők 12 rollert hétfőtől ingyenesen kikölcsönözhetik a polgármesterjelölt irodájában.

(MTI, kiemelt kép: MTI/Kelemen Zoltán Gergely)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!