A Pegasus nevű kémprogram Európai Unión belüli illegális alkalmazásának kivizsgálása nem tartozik az Európai Bizottság hatáskörébe - jelentette ki Johannes Hahn költségvetésért felelős uniós biztos az Európai Parlament szerdai strasbourgi plenáris ülésén, hozzátéve, a tagállami hatóságoktól várják el az ügy felderítését. A vitában Hahn elmondta: az uniós tagállamoknak felügyeletet kell gyakorolniuk hírszerző szervezeteik felett, biztosítaniuk kell, hogy újságírók ellen ne járjanak el, mert ezáltal a szólásszabadságot sértik meg. Arra is kitért, hogy az Európai Bizottság szoros figyelemmel fogja követni az EP Pegasus-ügyet vizsgáló különbizottságának a tevékenységét.

Schaller-Baross Ernő, a Fidesz EP-képviselője elmondta: a nemzetbiztonság kérdését az uniós szerződések a tagállamokhoz utalják, az EP Pegasus-ügyet vizsgáló bizottságának létrehozása "és a parlament politikai céloknak alárendelt vizsgálódása ezen a területen jogszerűtlen, és súlyosan sérti a tagállami szuverenitást". A képviselő azt mondta, hogy az Orbán-kormány 12 évvel ezelőtti hivatalba lépése óta a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok illegális megfigyelést nem folytattak, míg a baloldali kormányok idején szerinte számos súlyos törvénytelenség fordult elő.

Donáth Anna, a Momentum uniós parlamenti képviselője szerint viszont a Pegasus-ügyet vizsgáló bizottság létrehozásával az EP megtette az első fontos lépést az uniós állampolgárok illegális lehallgatásának ügyében folytatott vizsgálódásban. "A bizottságnak az lesz a feladata, hogy nyilvános ülés keretében meghallgassa például Varga Judit igazságügyi minisztert, akinek a tudtával és engedélyével figyeltek meg és hallgattak le civileket, politikusokat, és tényfeltáró újságírókat Magyarországon" - jelentette ki.

A Momentum elnöke hozzátette, a bizottság tagjaként kérelmezni fogja a lehallgatási engedélyek vizsgálatát, mert szerinte "jelentős részükre egyáltalán nem volt szükség, sőt a kormány kizárólag a politikai ellenfeleit akarta megfigyelni a hatalom megtartása érdekében". Beszélt arról is, hogy a magyar parlamentben nem létezhet olyan vizsgálóbizottság, amit az ellenzék kezdeményez, de a magyar és uniós polgárokat védő uniós parlamenti kontrollt nem tudja kiiktatni a Fidesz.

Tegyünk meg mindent azért, hogy Varga Juditnak a magyar és európai nyilvánosság előtt kelljen megmagyaráznia, hogy miért kémkednek folyamatosan a saját állampolgáraik magánélete után

- mondta Donáth.

Rónai Sándor DK-s EP-képviselő felszólalásában elmondta, a Pegasus-bizottság alelnökeként kezdeményezte Varga Judit és volt államtitkára, Völner Pál meghallgatását.

"A botrány felelőseinek a bizottság előtt kell elszámolniuk, és válaszokat kell adniuk az ártatlan európai polgároknak és az érintett áldozatoknak. Ez történik azokkal a kormányokkal, amelyeket gyáva pártkatonáik elvtelenül védenek még attól is, hogy kérdezni lehessen őket" - fogalmazott, majd hozzátette:

Kiderítjük, mi történt pontosan, és mindent megteszünk, hogy ez a gazemberség ne fordulhasson elő többet Európa történetében.

(MTI)

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le! Az Európai Unió legfontosabb politikai eseményeiről hetente értesülhetsz hírlevelünkből.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kedves Olvasónk!

Már csak egy kattintásra van szükség, hogy megerősítsd feliratkozási szándékodat! Amennyiben nem kapod meg megerősítő e-mailünket, kérünk, ellenőrizd a levélszemét mappádat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!