A Fidesz-frakció arra kéri a kormányt, tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy Magyarországon "a lehető leghamarabb megszabadulhassunk" az egyszer használatos műanyagoktól, könnyen újrahasználható és újrahasznosítható termékekkel váltva fel őket - közölte a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese az MTI-hez is eljuttatott pénteki videonyilatkozatában.


Böröcz László hangsúlyozta: a környezet védelme és megóvása mindannyiunk közös érdeke és felelőssége. A klímaváltozás pedig tény, amelyhez alkalmazkodni kell.

Ebben a küzdelemben fontosnak tartjuk, hogy megszabaduljunk a környezetünket súlyosan terhelő, egyszer használatos műanyagoktól,

mondta a fideszes képviselő.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a jelenlegi járványhelyzetben hasonlóan fontos cél a munkahelyek megtartása is. Ezért olyan megoldást kell találni, amely segíti az érintett cégek technológiai átállását és az ott dolgozók munkahelyének megőrzését is - közölte Böröcz László.

A kormány a hét elején vonta vissza az egyszer használatos műanyagok betiltásával kapcsolatos törvényjavaslatát, amelyet a koronavírus-járvánnyal és az azzal kapcsolatos gazdasági válsággal indokoltak.

a járványhelyzet eredményeként a gazdaság újraindításának számos egymásra épülő intézkedése között meg kell jelennie annak is, hogy lélegzetvételhez jussanak a hazai műanyagipari vállalkozások, hiszen közülük is sokan válságba kerültek

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!