A párkapcsolati erőszak áldozatainak védelméről fogadott el állásfoglalást az Európai Parlament. A dokumentumot szerdán rendkívül nagy többséggel, 510 szavazattal, 31 ellenszavazat és 141 tartózkodás mellett fogadták el - derült ki az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának közleményéből.


Az állásfoglalásban az európai a képviselők tagállami intézkedést sürgetnek azoknak a nőknek a védelmére, akiket gyermekelhelyezési eljárás során ér bántalmazás. Kiemelik azt is, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt megugrott a partnerkapcsolati erőszak mértéke, ugyanakkor nehezebb volt az igazságszolgáltatáshoz fordulni. Az anyagban szó esik az Európai Parlament korábbi kéréséről is, hogy a nemi alapokon álló erőszakot EU-s bűncselekménynek minősítsék.

Az Európai Parlament magyar tagjai közül a tizenkét fideszes képviselő, a KDNP-s Hölvényi György és a jobbikos Gyöngyösi Márton tartózkodott a szavazástól, a többiek támogatták az állásfoglalást.

A Eurológus azt írja, a Fidesz frakciója közleményben magyarázta meg döntésüket. Ebből lényegében az derül ki, hogy ők is támogatják ugyan a célt, de az állásfoglalást azért sem szavazzák meg. Közleményükben ez áll:

a családon belüli erőszak elleni fellépés célja támogatandó, ezért a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja tartózkodó szavazatával elzárkózik attól, hogy egy olyan jelentést támogasson, amely egy ilyen komoly témát csak ürügyként használ fel.

A fideszes képviselőcsoport szerint "az Európai Parlament baloldali többsége ismételten kiforgat egy mindenki számára fontos ügyet: kinyilatkoztatásra szorgalmaz és politikai eszközként tekint a nők és gyermekek ellen elkövetett erőszakkal szemben vívott harcra valós cselekvési tervek és a helyi jó gyakorlatok befogadása helyett".

A lap azt írja: a témáról szóló vitában Schaller-Baross Ernő képviselő azt mondta, a magyar kormány tíz éve folyamatosan fejleszti a kapcsolati erőszak megelőzési és áldozatsegítési rendszerét. A fideszes politikus az Isztambuli Egyezményt emlegetve arról beszélt, hogy az számos esetben gyengébb szabályokat határoz meg, mint a Magyarországon már meglévő jogi eszközök.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le! Az Európai Unió legfontosabb politikai eseményeiről hetente értesülhetsz hírlevelünkből.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kedves Olvasónk!

Már csak egy kattintásra van szükség, hogy megerősítsd feliratkozási szándékodat! Amennyiben nem kapod meg megerősítő e-mailünket, kérünk, ellenőrizd a levélszemét mappádat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!