Míg mostanra megszokottá vált a napi több ezer új fertőzött hazánkban, addig tavaly ilyenkor naponta alig több tucat koronavírusos esetet jelentettek. Egy évvel ezelőtt a mostanihoz képest meglehetősen csekély információval rendelkeztünk a vírusról - homály fedte, melyek a jellemző tünetek, kik alkotják a legveszélyeztetettebb csoportokat, vagy mi történik, ha valaki kórházba kerül.

Aztán jött ez a videó.

Március 20-án a Sky News tett közzé egy alig több mint ötperces felvételt, amelyet az olaszországi Bergamo kórházában forgattak. A Lombardiában található város ekkor a járvány egyik gócpontjának számított, a riporterek pedig megmutatták, mi történik a városi kórház falai között.

A videón látható, ahogy az osztályok tömve vannak levegőért kapkodó, lélegeztetett emberekkel. Az intenzív osztály megtelt, a várótermek kórtermekké váltak, annyi beteg érkezett folyamatosan.

Sokkoló látvány fogadott minket a kórházban, hiszen sosem láttunk még hasonló felvételeket korábban. Elképesztően megható volt beszélni az orvosokkal, akik könnyes szemmel próbálták elmagyarázni, mindent megtesznek azért, hogy életeket mentsenek, ugyanakkor dühösek voltak amiatt, hogy nem tudnak mindenkit megmenteni, holott ez nem az ő hibájuk

- mesélte Simone Baglivo a 24.hu-nak, egy évvel a felvételek készítése után.

Az olasz újságírót március 10-én, egy nappal az országos zárlat kihirdetését követően kereste meg a Sky News azzal, hogy producerként segítse a munkájukat - vegye fel a kapcsolatot a potenciális interjúalanyokkal, szervezzen interjúkat, tolmácsoljon, ha szükséges. A Sky News csapata március 15-én érkezett Olaszországba, majd egy római lakásban rendezték be a "székhelyüket".

Első útjuk egy római kórházba vezetett, ahol szintén ők voltak az első csapat, amelyik felvételeket készíthetett. "A frontvonalból akartuk megmutatni a történet emberi oldalát, az orvosok és nővérek végtelen elkötelezettségét", mesélte Simone. Március 17-én aztán már Lombardiában voltak, másnap Bergamo polgármesterével interjúztak. Az újságíró emlékeiben élénken élnek a kórházon kívül látottak is, a szellemvárost idéző utcák és az üres autóutak.

Mindvégig óvatosak voltak, hiszen tudták, hogy kockázatos, amit csinálnak, ám látva, hogy ők az egyedüli újságírók a városban, úgy érezték, fontos célért cselekszenek. "A félelmünknél fontosabb volt a cél, amit a munkánkkal el akartunk érni", tette hozzá.

Március 19-én reggel indultak el a bergamói kórházba. Az intézmény eleinte nem akart újságírókat beengedni, ám velük kivételt tettek, mert ráébredtek, hogy egy nemzetközi stáb által lehetőségük nyílik arra, hogy millióknak megmutathassák, mi történik a kórház falai között.

Sokkoló volt minden, amit ott láttunk. Mindannyian féltünk is kicsit, de tudtuk, hogy fontos tudatosságot ébreszteni az emberekben

- fogalmazott Simone. Már délután elkezdtek dolgozni a kórházban felvett anyagon, este pedig adásba is került a videó a Sky Newson. A producer megjegyezte, ez volt az első alkalom az életében, hogy ilyen nyomás alatt kellett dolgoznia, ugyanakkor úgy véli, az idő rövidsége ellenére mindannyian profi, minőségi munkát végeztek.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Miután adásba került, videójukat a YouTube-ra is feltöltötték, és még aznap este 10-11 milliós megtekintést értek el. Másnap pedig már Amerikától Oroszországon át Európáig mindenhol nézők milliói láthatták a bergamói kórházban zajló heroikus küzdelmet bemutató képsorokat.

Nem csoda, hogy másnap az olasz miniszterelnök és az egészségügyi miniszter is megköszönte a csapatnak, hogy elkészítették ezt a videót. A Sky News londoni irodája azokban a napokban több száz levelet kapott a világ minden tájáról, sokan csak hálájukat akarták kifejezni a munkájukért, de rengetegen arról érdeklődtek, hogy tudnák adományokkal támogatni a kórházat. Amikor tavaly júliusban visszatértek Bergamóba, megtudták: a videó megjelenését követő néhány napban több millió euró támogatást kapott az intézmény. "Ha valaki megkérdezné, hogy ezért a munkáért valamilyen díjat szerettem volna, vagy azt, hogy ennyi pénzt kapjanak ezek az emberek, természetesen az utóbbit választom", mondta Simone.

Az újságíró úgy érzi, eleinte nem is fogták fel, mekkora hatást fejtett ki a munkájuk, de ahogy telt az idő, kezdtek rádöbbenni arra, hogy sokak viselkedését, a járványhoz való hozzáállását is befolyásolni tudták. Simone a munkát úgy csinálta végig, hogy közben tudta, a nagybátyja koronavírus-fertőzés miatt egy római kórházban fekszik. Rokona áprilisban elhunyt, így a kórházban dolgozó orvosok emberfeletti munkája előtt is szeretett volna adózni.

Amikor láttuk, hogy a videó sokkolta a világot Bostontól Abu-Dzabiig mindenhol, kezdtünk reménykedni, hogy sokan ezentúl máshogy állnak majd a járványhoz

- hangsúlyozta. Ez, úgy tűnik, sikerült is, hiszen a videó elkészítéséért kapott számtalan díj egyikének átadóján a zsűri kiemelte, érdemeik közé tartozik, hogy sikeresen változtatták meg az emberek gondolkodásmódját.

Simone emlékei szerint a járvány kezdetén abban a hitben éltek, hogy a hatóságok kézben tartják a helyzetet, ám ahogy telt az idő, kiderült, hogy sokan sokféle hibát követtek el. Mint mondta, számára a legfájóbb arra gondolni, hogy megfelelő felkészüléssel több haláleset megelőzhető lett volna.

Az olaszok habitusával kapcsolatban megjegyezte, hogy a járvány kezdetén a krízis egységet kovácsolt az országban, az emberek énekeltek, tapsoltak az erkélyekről, ahogy arra mindannyian emlékszünk a tavalyi tavaszi felvételek alapján. Simone ekkor biztos volt abban, hogy egységesebb országként fognak kilábalni a válságból, ám a második hullámot követően, illetve a harmadik hullámmal harcolva inkább úgy érzi, hogy megosztottabbá vált az olasz társadalom.

Egyúttal fontosnak tartotta hangsúlyozni, a legfontosabb tanulság a döntéshozók számára, hogy mindig prioritást kell élveznie az egészségügybe való befektetésnek, nem csak egy világjárvány ideje alatt.

Nem tehetjük meg azt, hogy most hősöknek nevezzük az orvosokat és nővéreket, majd a járvány lecsengése után nem foglalkozunk azzal, hogy ugyanolyan alulfizetettek maradtak

- szögezte le.

Miguel MEDINA / AFP

Simone szerint mindig szem előtt kell tartani, a lakosságnak és a politikusoknak egyaránt, hogy milyen áldozatos munka zajlik az olaszországi kórházakban az év minden napján, és arról sem szabad megfeledkezni, hogy a bergamói képsorok az ország egyik legmodernebb kórházában készültek, miközben másutt jóval nehezebb körülmények között kell dolgoznia az egészségügyi személyzetnek.

Ahogy sokan mások, úgy a producer is azt érzi, rengeteget változott ebben az elmúlt egy évben. A leginkább szembetűnőnek azt érzi, hogy elkezdett jelentőséget tulajdonítani a normalitásnak. "Mindannyiunknak hiányzik a normalitás, még az unalmasabb fajta is, sőt a bolond emberek is az utcáról. Még a régi problémák is hiányoznak, jó lenne újra a klímaváltozás miatt aggódni", jegyezte meg. Ezenfelül úgy véli, jobb ember is vált belőle azáltal, hogy bepillanthatott a frontvonalban dolgozók életébe.

Általában nem túl nagy az emberiségbe vetett hitem, ám miután találkoztam ezekkel az emberekkel - az orvosokkal, akik mindent megtesznek, hogy emberéleteket mentsenek, a polgármesterrel, aki könnyeivel küzdve beszélt a városáról -, ez megváltozott. Megtiszteltetés volt számomra velük dolgozni

- hangsúlyozta Simone, aki szerint az ország ugyan nem lesz jobb állapotban, mint a járvány előtt, de kicsiny győzelemnek tekinthető, hogy végre képesek lesznek értékelni a "normális" életüket.

Nem vagyok benne biztos, hogy jobb emberek leszünk, ha ennek egyszer vége, de legalább életben vagyunk

- összegzett.

A producernek a vakcina jelenti most a valódi reményt, mert ez az egyetlen út arra, hogy magunk mögött hagyhassuk ezt az időszakot. Azonban hozzátette, hogy sokaknak nem pusztán egészségi kihívásokat tartogatnak ezek a hónapok, hanem gazdasági és pszichológiai szempontból is elképesztő terhet jelentenek.

Simone egyébként éppen könyvet ír, így már csak emiatt is élénken élnek benne az egy évvel ezelőtt történtek. Elárulta, hogy a mai napig sokszor előveszi a bergamói kórházról készült videót, de ennyi idő elteltével sem tudja sírás nélkül végignézni. Ezen a ponton kicsit elcsuklott a hangja, "igen, olyankor ez történik", mondta.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!