Azt írta, elfogyott az ereje, a gyerekeit sem láthatja, nem maradt semmije, nem lát maga előtt más lehetőséget.


Egy háromgyerekes anya, aki korábban a New York-i kormányzó tanácsadójaként is dolgozott, asszisztált öngyilkossággal vethetett véget az életének Svájcban, miután rákkal diagnosztizálták, és volt férjét bántalmazással vádolta.

Az 54 éves Catherine Kassenoff május végén a Facebook-oldalán tett közzé egy üzenetet, amelyben bejelentette, hogy véget vet az életének.

„Mélységes szomorúsággal, amit remélem, egyikőtök sem tapasztal meg soha, írom ezt a legutolsó posztomat” – írta az azóta már törölt bejegyzésben. A folytatás szerint méltósággal és idilli környezetben végez magával Európában, mert úgy érzi, hogy nem maradt más lehetősége.

Az elvált anyánál nemrég harmadszor is rákos megbetegedést diagnosztizálták, amit ezúttal halálos kimenetelűnek mondtak az orvosok. Korábban videókat is posztolt volt férjéről, aki „kövér, öreg vesztesnek” hívta őt, és azzal fenyegette, hogy bugyis videót posztol róla a Youtube-ra.

A csúnya válás során a bíróság az apának ítélte a gyerekeket, akit Catherine azzal vádolt, hogy mindent megtett, hogy távol tartsa őt három lányuktól, akik 9, 12 és 13 évesek. Az anyát tavaly januárban őrizetbe vették, mert az egyik lánya közelébe ment, és ezzel megsértett egy távoltartási intézkedést. Ezután rúgták ki a New York-i kormányzó hivatalából, bár a vádat később ejtették ellene.

Catherine búcsúposztjában azt írta, hogy a bíróság elvette tőle a gyerekeit, az otthonát, a kutyáit és a megtakarítását. Hozzátette, hogy már nincs ereje újra keresztülmenni a kemoterápián, a műtéteken és a sugárterápián.

(via Daily Mail)

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el erreaz oldalra, ahol többféle segítséget kaphatsz.