A Facebook nem értesíti azt a több mint félmilliárd felhasználóját, akiknek a személyes adatai 2019-ben illetéktelen kezekbe jutottak - jelentette be a közösségi oldal szóvivője. Az esetre múlt héten derült fény, miután az ellopott adatokat tartalmazó adatbázis nyilvánosságra került, azaz lényegében bárki számára elérhetővé vált. Az adatok 106 ország Facebook-használóihoz tartoznak, a szivárgásban 377 000 magyar is érintett, és a kikerült információk között teljes személynevek, felhasználónevek, telefonszámok, lakóhelyek, születési dátumok és emailcímek is megtalálhatók.

A Facebook saját állítása szerint az adatszivárgás felfedezését követően mindent megtettek annak érdekében, hogy a felhasználók személyes adatait megvédjék, és ahogy 2019-ben, úgy most sem tervezik az érintettek értesítését. A szóvivő szerint ennek oka, hogy a közösségi oldal nem tudja pontosan, hogy kiket érint az adatlopás, továbbá, a felhasználók amúgy sem tudnának semmit tenni az ellopott adatok ügyében, ezért felesleges érzik a külön értesítést. Utóbbi kijelentéssel kapcsolatban a közösségi oldal ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a kikerült adatok közt nem voltak pénzügyi, sem szenzitív, egészségügyi információk, illetve jelszavak sem.

Kapcsolódó

Itt ellenőrizheti, kiszivárogtak-e a facebookos adatai

Közel 400 ezer magyar facebookos adatai érhetők el szabadon a neten, le tudja ellenőrizni, hogy ön köztük van-e.

Bár a Facebook nem tesz lépéseket az ügyben, szerencsére azért ellenőrizhető, hogy a saját profilunk szerepel-e a kiszivárgott adatok között. Ennek érdekében jött létre egy nyílt forráskodú szoftver, ami a Facebookon használt telefonszám vagy a közösségi oldal azonosítója alapján ellenőrzi, hogy érintettek vagyunk-e a szivárgásban. Az oldal ezen a linken érhető el.

A felület az interneten fellelhető, korábban ellopott 377 000 magyar adatainak lebutított változatát tartalmazza, és semmilyen érzékeny személyes adatot nem tartalmaz. Egyetlen célja, hogy a felhasználóknak lehetősége legyen ellenőrizni érintettek-e a korábbi adatszivárgásban.

Amennyiben a megadott adatok alapján az oldal azt az információt dobja vissza, hogy szereplünk a kiszivárgott adatbázisban, akkor érdemes azonnal jelszót cserélni minden fontosabb oldalon, nemcsak a Facebookon, illetve ügyelni rá, hogy megfelelő erősségű legyen a választott jelszó, továbbá ahol erre adott a lehetőség, ott melegen ajánlott a kétlépcsős azonosítás beállítása.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!