Hosszú hónapokon át kerülhettek be álhírek, valamint meztelenséget és erőszakot ábrázoló tartalmak a Facebook-felhasználók hírfolyamába egy a rendszer működéséért felelős algoritmus meghibásodása miatt - írja a The Verge a Meta belső, céges feljegyzései alapján.


A hibára akkor derült fény, amikor kifogásolható tartalmak sokasága jelent meg tavaly októberben számos felhasználó hírfolyamában. A rendszer nem törölte, vagy sorolta alább ezeket a posztokat, hanem kiemelést adott nekik, aminek köszönhetően 30 százalékkal nőhetett az elérésük. A rendszer komplexitását jelzi, hogy ugyan a mérnökök már tavaly októberben felfedezték a hibát, megoldást viszont csak idén március közepére találtak rá.

A meghibásodás időszaka alatt a Facebook rendszere nem minősítette le megfelelően a valószínűsíthetően meztelenséget, erőszakot ábrázoló tartlamakat, sőt, még az orosz állami média híradásait sem. Mindezt annak ellenére, hogy a közösségi média vállalat az ukrajnai orosz invázió kezdete után nem sokkal bejelentette, több orosz médiumot is szankcionálnak.

A Meta szóvivője, Joe Osborne nyilatkozatában megerősítette a The Verge értesüléseit, és elmondta, a vállalat öt különböző alkalommal észlelt következetlenségeket a visszasorolási rendszerben. A felfedezés után a legkritikusabb besorolással jelölték meg a hibát a rendszert üzemeltető mérnökök, akik megoldást csak 2022. március 11-én találtak az anomáliára.

A belső dokumentumok szerint a hiba nem csupán fél évig létezett, először ugyanis 2019-ben észlelték, de a beszémoló alapján 2021 októberéig nem okozott észrevehető meghibásodást a rendszerben.

Nem ez az első alkalom, hogy kritikák érik a Meta-csoportot az általa üzemeltetett közösségi szolgáltatások algoritmusainak működése miatt. Már tavaly is komoly sajtónyilvánosságot kapott a visszasorolási rendszer átalakítása, amikor is a Meta-vállalat vezetése úgy döntött, korlátozzák a politikai, valamint számos egyéb, kifogásolható tartalom elérését. A cég tisztviselői abban bíznak, hogy a jövőben többet elmondhatnak a rendszer sajátosságairól, de egyelőre attól tartanak, hogy ez segíthetne a konkurenciának és a hekkereknek kijátszani a rendszert.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!