Mi is beszámoltunk arról, hogy felfüggesztették a játékjogát Dajana Jasztremszkának, miután az ukrán teniszező november 24-én, versenyen kívül adott vizeletmintájában a tiltólistán szereplő meszterolonra bukkantak.

Kapcsolódó

Tesztoszteronszintet növelő szteroiddal bukott meg az ukrán teniszezőnő

Három tornát nyert eddig, és 2019-ben nyolcaddöntős volt Wimbledonban.

Az ügy most egészen érdekes fordulatot vett, miután kiderült, hogy Jasztremszka apja le akarta fizetni a teniszezőnő korábbi barátját, hogy vigye el a balhét a doppingeset miatt.

Jasztremszka apja arról győzködte a férfit, hogy tegyen vallomást, hogy a meszterolon egy nemi aktus révén került az ő szervezetéből a teniszezőnőébe.

A férfi nem fogadott el pénzt, de belement abba, hogy segítsen tisztára mosni Jasztremszka nevét, vértesztet csináltatott, írt egy nyilatkozatot, amiben magára vállalta a felelősséget, de amikor a teniszezőnő apja azt akarta, hogy a hajszálát laborban vizsgálva végezzenek rajta drogtesztet, arra nemet mondott.

Jasztremszka a történteket egy Instagram-történetben írta le még februárban, ami mindössze 24 óráig volt látható, de a Der Spiegel nevű német lap nyomozása az ő verzióját igazolja. Jasztremszka és az ügyvédje azzal érveltek, hogy a férfi potencianövelőt használt, és ennek volt a hatóanyaga a meszterolon, amely növeli a tesztoszteronszintet a szervezetben.

A lap márciusban megkereste a férfit, aki azt mondta, hajlandó a nyilvánosság előtt előadni a sztorit, azóta viszont minden kapcsolatot megszüntetett az újságírókkal.

"Nem gondoljuk, hogy Dajana Jasztremszka korábbi barátja hiteles forrásnak számítana. Reméljük, a nemzetközi szövetség igazságos döntést hoz. Az előzetes vélemény alapján semmi nem indokolja a meszterolon használatát teljesítménynövelés céljából" - állt az Ukrán Tenisz Szövetség közleményében.

Nem Jasztremszka az első, aki egy pozitív doppingteszt után azt állítja, hogy szexuális együttlét során került a szervezetébe tiltott szer, korábban az ökölvívó Virginia Fuchs, valamint a világbajnok kanadai kenus, Laurence Vincent-Lapointe is ugyanily módon védekezett.

Utóbbit egy évvel később felmentette a nemzetközi szövetség, mert beigazolódott, hogy egy másik személy testnedve révén került a szervezetébe a ligandrol nevű szer.

Kapcsolódó

Testnedvek, illegális emberkísérletek és fertőzött törölköző - elképesztő doppingsztorik

Három világklasszis sportoló szervezetébe - állításuk szerint - egészen elképesztő módon kerültek tiltott teljesítményfokozó szerek, azonban 2020 első három hónapjában mindhárman megúszták a büntetést, vígan versenyezhetnek tovább. Dr. Tiszeker Ágnes és Kárai Péter elmagyarázza, hogyan lehetséges ez.

A világranglista 32. helyén álló Jasztremszka is tisztázhatja magát, viszont ha kiderül, hogy az exe segítségével szerette volna eltussolni az ügyet, akkor arra a karrierje is rámehet, mert akkor biztos, hogy nem kétéves eltiltás lenne a vége.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!